A lélek újra feltalálása: Poszthumanista elmélet és pszichikus élet

Olvasói vélemények

Mari Ruti könyve üdítő perspektívát kínál a poszthumanista tanulmányok terén, mivel optimista megközelítést mutat be a gyakran eredendően pesszimistának tekintett témákhoz. Olyan befolyásos gondolkodók, mint Foucault és Lacan gondos elemzésén keresztül Ruti megkérdőjelezi az uralkodó dichotómiákat, és az identitás és a cselekvőképesség újrafogalmazása mellett érvel, végső soron elősegítve a pszichés jólét és az értelmesebb létezés lehetőségét.

A könyv a poszthumanista eszmék friss és optimista értelmezését nyújtja, hatékonyan dekonstruálva a hagyományos pszichoanalitikus és posztstrukturalista elméletekben fellelhető ellentétes kettősségeket. Olyan inspiráló meglátásokat kínál, amelyek elősegítik a cselekvőképességet és az értelmességet, így értékes forrássá teszi a poszthumanizmus iránt érdeklődők számára, akik konstruktív és pozitív perspektívákat keresnek.

Egyes olvasók úgy találhatják, hogy a könyvben bemutatott optimista perspektíva ellentétes a poszthumanista és posztstrukturalista elméletekben uralkodó tendenciákkal, amelyek gyakran a pesszimizmust és a dekonstrukciót hangsúlyozzák.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Reinventing the Soul: Posthumanist Theory and Psychic Life

Könyv tartalma:

Alapvető olvasmány a kritikai elmélet, a pszichoanalízis és a nemek tanulmányozásának kutatói és hallgatói számára.

Hogyan gondoskodik az én önmagáról a poszthumanista korszakban? Milyen pszichés folyamatok teszik lehetővé, hogy a posztmodern szubjektum értelmet és értéket találjon az életében? Megrajzolható-e a pszichikus potencialitás olyan elmélete, amely összeegyeztethető a fluid, decentrikus és polivalens szubjektivitás posztstrukturalista modelljeivel?

A Lélek újra feltalálása új perspektívát kínál arra, hogy mit jelent embernek lenni és a szocializációs folyamat sebesítő hatásai ellenére a világban törekedni. A francia posztstrukturalizmus és a lacani pszichoanalízis gazdag örökségére támaszkodva Ruti affirmatív alternatívát épít a poszt-foucault-i tendenciával szemben, amely a szubjektivitást a hegemón hatalmi rendszerek függvényeként képzeli el. Azt javasolja, hogy a szubjektumnak a világgal való találkozása szükségszerűen aktiválja a psziché innovatív potenciálját is. A kreatív cselekvőképesség, a képzeletbeli felhatalmazás, a belső metamorfózis és az önmegvalósítás kérdéseire összpontosítva Ruti felvázol néhányat azok közül a mechanizmusok közül, amelyek révén a pszichének nemcsak a hiány, az elidegenedés vagy a szenvedés túlélése sikerül, hanem az abjekciót egzisztenciálisan élhető valósággá is átalakítja. Ruti érvelésének középpontjában az a gondolat áll, hogy az emberi lények aktívan és nem pusztán passzív módon viszonyulnak a világhoz - mint a jelentés dinamikus alkotói, nem pedig mint a fegyelmi hatalom tehetetlen kiszolgáltatott hasonmásai.