A nagyhatalmak visszaszorítása: Lágy egyensúlyozás a birodalmaktól a globális korszakig

Olvasói vélemények

T. V. Paul könyve fontos elméleti és empirikus vizsgálatot nyújt a nemzetközi kapcsolatokban a puha egyensúlyozásról, finomítva a korábbi koncepciókat és szélesebb kontextusba helyezve azokat. Tárgyalja a nagyhatalmak közötti egyensúlyozási stratégiák alakulását, és kiemeli a globális intézmények jelentőségét a béke fenntartásában. A szerző kritikával illeti a hagyományos kemény egyensúlyozás megközelítését, és a puha egyensúlyozás relevanciája mellett érvel a mai globalizált korban.

⬤ Időszerű és értékes hozzájárulást nyújt a nemzetközi kapcsolatok elméletéhez.
⬤ Világos különbséget tesz a puha és a kemény egyensúlyozás között, gazdagítva az államvezetés megértését.
⬤ Kiterjedt történelmi esettanulmányok erősítik az érveket.
⬤ Politikai szempontból releváns tanácsok, amelyek vonzóak a tudósok, a hallgatók és a politikai döntéshozók számára.
⬤ Vitára és vitára ösztönzi a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó tudósokat az egyensúlyozási stratégiákról.

⬤ Egyes olvasók a puha egyensúlyozásra való támaszkodást kevésbé hatékonynak találhatják a kemény egyensúlyozáshoz képest.
⬤ A kritikusok nem értenek egyet a történelmi esetek értelmezésével és a szerzőnek a puha egyensúlyozás elterjedtségére és hatékonyságára vonatkozó következtetéseivel.
⬤ Az egyensúlyozási stratégiák összetettségét a kemény hatalmi dinamikához szokott olvasók túlzottan leegyszerűsítettnek tekinthetik.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Restraining Great Powers: Soft Balancing from Empires to the Global Era

Könyv tartalma:

Hogyan segíthetnek az államoknak az erőegyensúlyi politika finomabb formái abban, hogy háborúk és fegyverkezési verseny nélkül elérjék céljaikat az agresszív hatalmakkal szemben

A hidegháború végén az Egyesült Államok a világ legerősebb államává vált, majd ezt a hatalmat arra használta fel, hogy háborúkat indítson kisebb közel-keleti és dél-ázsiai országok ellen. Az erőegyensúly-elmélet - a nemzetközi kapcsolatok realizmusának alapköve - szerint a többi államnak össze kellett volna fognia katonailag, hogy ellensúlyozza az USA növekvő hatalmát. Mégsem tették. Nem is fogtak össze a dél-kínai-tengeri kínai agresszió vagy a nyugati határai mentén zajló orosz offenzívák ellen.

Ez nem azt jelenti, hogy az erőegyensúlyi politika halott, állítja T. V. Paul, a nemzetközi kapcsolatok neves kutatója, hanem azt, hogy más formát öltött. Ahelyett, hogy az olyan ismert stratégiákat alkalmaznák, mint az aktív katonai szövetségek és a fegyverkezés, a vezető hatalmak inkább a "puha egyensúlyozás" irányába mozdultak el, amely a fenyegető hatalmak visszaszorítására törekszik nemzetközi intézmények, informális szövetségek és gazdasági szankciók alkalmazásával. Paul történelmi perspektívába helyezi az egyensúlyozó magatartás alakulását a Napóleon utáni korszakból a mai globalizált világig.