Olvasói vélemények
Összegzés:Michael Kruger „A progresszív kereszténység tízparancsolata” című könyve konzervatív keresztény szemszögből nyújt tömör kritikát a progresszív kereszténységről, kiemelve annak legfontosabb hittételeit, és szembeállítva azokat a hagyományos keresztény tanokkal. A könyv közérthető bevezetésként szolgál a témába, és a hívők megkülönböztetésére ösztönzi a progresszív és a hagyományos kereszténység közötti különbségeket illetően.
Előnyök:⬤ Összetett gondolatok tömör és egyszerű bemutatása.
⬤ A progresszív és a hagyományos kereszténység közötti különbségek világos megfogalmazása.
⬤ Hasznos forrást nyújt egyházi vezetők és fiatal felnőttek számára.
⬤ Ösztönzi a megkülönböztetést és az aktuális teológiai viták megértését.
⬤ Jól strukturált az olyan olvasók számára, akik alapos megértést keresnek a részletek elnyomása nélkül.
Hátrányok:⬤ Néhány olvasó túlságosan leegyszerűsítőnek és kevés mélységűnek találta.
⬤ Elsősorban a progresszív álláspontot kritizálja anélkül, hogy teljes mértékben foglalkozna annak érveivel.
⬤ Korlátozott a források sokfélesége, elsősorban néhány szerzőre támaszkodik a példák tekintetében.
⬤ Néhányan úgy vélik, hogy a könyv inkább a keresztény közösségen belüli megosztottsághoz, mint a megbékéléshez járulhat hozzá.
(33 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Ten Commandments of Progressive Christianity
Könyv tartalma:
Figyelmeztető pillantás tíz veszélyesen vonzó féligazságra.
1923-ban J. Gresham Machen, aki akkoriban a Princeton szeminárium professzora volt, megírta klasszikus szövegét, a Kereszténység és liberalizmus címűt. A könyv válasz volt a liberalizmus felemelkedésére a korabeli fővonalbeli felekezetekben. Machen amellett érvelt, hogy a kereszténység liberális felfogása valójában nem csupán a hit egy változatos változata, és nem is egyszerűen egy eltérő felekezeti nézőpontot képvisel, hanem egy teljesen más vallás. Egyszerűen fogalmazva, a liberális kereszténység nem kereszténység.
Ami Machen könyvében figyelemre méltó, az az, hogy mennyire előrelátó volt. A liberális kereszténység leírása - a hit moralista, terápiás változata, amely a kérdéseket a válaszok helyett értékeli, és a „jót” a „helyes” helyett - alapvetően ugyanabban a formában még ma is létezik. Már csak ezért is kötelező olvasmánynak kellene lennie a könyvnek, minden bizonnyal minden szemináriumi hallgató, lelkész és keresztény vezető számára.
Bár modern szószólói a liberális kereszténységet valami új és forradalmi dolognak állítják be, ez semmi ilyesmi. Lehet, hogy új nevei vannak (pl. „feltörekvő” vagy „progresszív” kereszténység), de ez egyszerűen ugyanannak a jól bejáratott rendszernek az újrahasznosítása, amely már generációk óta létezik.
A liberális kereszténység állandó jelenléte nemrég akkor döbbentett meg, amikor rábukkantam Richard Rohr napi áhítatára, amely tíz alapelvet sorolt fel, amelyeket szerinte a modern kereszténységnek meg kell valósítania. Ez a tíz alapelv valójában Philip Gulley If the Church Were Christian: Rediscovering the Values of Jesus című könyvéből származik. Ebben az áhítat-sorozatban, amelynek ironikusan a „Visszatérés a lényeghez” címet adta, Rohr a tíz alapelvet a modern liberalizmus egyfajta vallomásos nyilatkozataként fogalmazza meg (miközben úgy tesz, mintha elítélné a vallomásos nyilatkozatokat). Ezek tulajdonképpen a progresszív kereszténység tízparancsolata.
Valóban, ez a tíz úgy hangzik, mintha nem is annyira a hegycsúcson, mint inkább az egyetemi tanteremben gyűjtötték volna össze őket. Kevésbé arról szólnak, hogy Isten kinyilatkoztatja vágyait, és inkább arról, hogy az ember kifejezi saját vágyait - kevesebb Mózes, több Oprah.
De vigyázz: mindegyik parancsolat részben igaz. Valójában ez teszi ezt a listát, és a progresszív kereszténységet egészében véve, olyan nagy kihívássá. Ez a féligazságok mesterkurzusa, amelyek a felszínen vonzónak tűnnek, amíg mélyebbre nem ásunk, és valóban nem vizsgáljuk meg alapjaikat és következményeiket. Benjamin Franklinnak igaza volt, amikor azt mondta: „A fél igazság gyakran nagy hazugság.”.
Ebben a tíz rövid fejezetben diagnosztizálni és kritizálni fogjuk ezeket a tantételeket, mindegyikre bibliai és teológiai választ adva, és időnként Machen klasszikus kötetébe is belemerülve. Ha az egyház ragaszkodni akar „ahhoz a hithez, amely egyszer és mindenkorra átadtatott a szenteknek” (Júdás 3), akkor meg kell tudnunk különböztetni az igaz hitet azoktól a dolgoktól, amelyek igaz hitnek álcázzák magukat.
Remélem és imádkozom, hogy ez a rövid kötet egy kicsit megkönnyíti ezt a létfontosságú feladatot.
