Olvasói vélemények
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Eredeti címe:
The Shogun's Soldiers: Volume 2 - The Daily Life of Samurai and Soldiers in EDO Period Japan, 1603-1721
Könyv tartalma:
Részletesen bemutatja a szamurájok, katonák és közemberek szervezetét, fegyverzetét, páncélzatát, öltözködését és mindennapi életét az Edo-korabeli Japánban.
Tokugawa Ieyasu döntő győzelme Sekigaharánál 1600-ban lezárta a polgárháborúkat, megerősítette katonai felsőbbrendűségét Japán shôgunjaként (tábornokaként), és megnyitotta az Edo-korszakot (1600-1868), amely azért kapta ezt a nevet, mert Ieyasu a csata után Edóban (a mai Tokióban) alapította meg fővárosát. Japán ekkorra már fejlett, kifelé forduló ország volt. A korábban a belső háborúkkal elfoglalt, Tokugawa-uralom alatt álló Japán egységes, erős és technológiailag olyan fejlett volt, hogy csak bizonyos tudományokban, például a hajóépítésben és a tüzérségben maradt el Európától. Japán néhány tudományágban technológiai fölényben volt, beleértve a lőfegyverek gyártását, amelyet a japánok nagyon gyorsan elsajátítottak. A japán kereskedők, zsoldosok és kalandorok gyakori látványosságnak számítottak Délkelet-Ázsiában. Virágzó japán tengerentúli gyarmatok voltak, különösen a Fülöp-szigeteken, Sziámban (ma Thaiföld) és Jáván. Egy japán kereskedő-kalandornak még azt is sikerült elérnie, hogy kisebb királyként állítsa fel magát Dél-Szíámban. Japán erős katonai hatalom is volt. Japán hadseregei minden ellenséggel felvették a versenyt, jól felfegyverkezve és jelentős harci tapasztalattal rendelkeztek. Japán kormánya azonban 1635-ben kényszerű elzárkózásba vonult, amit a japán szigetek földrajzi helyzete is elősegített.
Az elzárkózási törvényeket szigorúan betartatták. Miközben a felvilágosodás kora, az ipari forradalom és az európai nemzetek ezt követő globális terjeszkedése átalakította a világot, Japán az elszigetelődést és a stagnálást választotta. E politikai döntés egyik fő oka a katonai gyengeség volt. A Tokugava-hadsereg Ieyasu alatt számszerűen nagy, tapasztalt és jól felszerelt volt, de azóta a dolgok megváltoztak. Miután a század elején legyőzték ellenségeiket, a sógunátus harcosai várvárosokban telepedtek le. Sok Tokugawa-tartózkodó állandó jelleggel Edóban telepedett le, ahol hamarosan elvesztették azt a katonai fölényt, amelyet egykor élveztek. 1615 után a sógun katonáira már nem volt szükség a háborúban. Gyakorlatilag nem történt leszerelés, azonban mivel nem volt több háború, amit meg kellett volna vívni, a shôgun katonái csak névleg váltak városlakókká. Megtartották szamuráj státuszukat, de többé nem hívták be őket harcolni. Mégis, egyfajta Tokugawa-hadsereg még mindig létezett.
A második kötet folytatja az Edo-korszak és a szamuráj osztály fejlődésének vizsgálatát, amely új szerepek sokaságát hozta létre. Mivel már nem volt szükség a harcra, sok szamuráj először is levetette jellegzetes páncélzatát, majd a kiképzését. Ennek eredményeképpen a harcosból városi emberré vált. Új karrierlehetőségeket fogadtak el, sokan a köztiszteletben álló Tűzőrség vagy a rendőrség tagjaivá váltak. A volt szamurájok az igazságszolgáltatási rendszer részévé is váltak, és végül a bűnügyi ítéletek végrehajtásáért voltak felelősek. A könyv végül a japán harciasság és a szamurájok mint osztály hanyatlását igyekszik megérteni a polgári társadalomba való integrációjukkal.
