Theatricality as Medium
Arisztotelész Poétikája óta a színház elméletét és gyakorlatát egyaránt az a feltevés vezérli, hogy a színház egy olyan ábrázolási forma, amelyet Arisztotelész mítosznak, azaz cselekménynek nevez. A színháznak ez a felfogása a színházi közeggel kapcsolatos jellemzőket, például a színpadra állítás folyamatát és helyét, az egységes narratíva követelményeinek rendelte alá.
Ez az olvasmányos, elgondolkodtató és multidiszciplináris tanulmány olyan színházi írásokat vizsgál, amelyek megkérdőjelezik ezt az esztétikai-generikus felfogást, és ehelyett magával a színháziság médiumával igyekeznek foglalkozni. Platóntól kezdve Samuel Weber a színház, az etika és a filozófia közötti nyugtalan kapcsolatokat követi nyomon Arisztotelészen, a nagy görög tragédiákon, Shakespeare-en, Kierkegaard-on, Kafkán, Freudon, Benjaminen, Artaud-n és sok más olyan emberen keresztül, akik a színházi közeggel kapcsolatos uralkodó narratív-esztétikai feltevések alternatíváit dolgozzák ki.
Olvasatai a teatralitás és a bevezetés viszonyát is faggatják.
Elektronikus média. Az eredmény az, hogy megmutatja, hogy az új médiumok távolról sem szakítanak az élő színpadi előadás jellemzőivel, hanem felerősítik a hely és az identitás ambivalenciáit, amelyek már a görögök óta működnek a színházban.
Samuel Weber dicsérete: "Miféle kérdésfeltevés az, amely elsősorban valami másra törekszik, mint egy kognitív szempontból... mérhető válaszra? A modern filozófia és a médiakultúra közötti kapcsolatok iránt érdeklődőket lenyűgözi az a szokatlan intellektuális tisztaság és mélység, amellyel Weber megfogalmazza azokat a... kérdéseket, amelyek ma a kultúratudományok igazi kihívását jelentik.... egyik legfontosabb kultúrkritikusunk és gondolkodónk."--MLN.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)