A trágárság dicsérete

Olvasói vélemények

A könyv a trágárság összetett kérdéseit vizsgálja, beleértve a történelmi fejlődését, a trágárság és az obszcenitás közötti különbséget, valamint a hatékony káromkodás elemeit. Míg egyesek jól kutatottnak és éleslátónak találják, mások kritizálják, hogy túlságosan tudományos vagy kulturálisan elfogult.

Jól kutatott, mély betekintést nyújt a káromkodás történetébe és funkciójába, elmagyarázza a káromkodás és az obszcenitás közötti különbséget, megkérdőjelezi a káromkodással kapcsolatos feltételezéseket.

Nehéz olvasmánynak tartják, túlságosan akadémikus, humor nélküli, erősen az amerikai utalásokra összpontosít, ami nem biztos, hogy minden olvasóhoz eljut.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

In Praise of Profanity

Könyv tartalma:

Amikor Obama elnök 2009-ben aláírta a megfizethető egészségügyi törvényt, az alelnököt hallották, amint lelkesen azt mondta: "Ez egy nagy f* ügy!". " Egy massachusettsi város 20 dolláros bírságot szab ki a nyilvános káromkodásért. Semmi sem olyan paradox, mint a káromkodáshoz és a "csúnya beszédhez" való hozzáállásunk, hogyan lehet, hogy elvben ilyen szigorúan ítéljük meg a káromkodást, a gyakorlatban mégis olyan gyakran használjuk? Bár a káromkodás ma elfogadhatóbb, mint valaha, még mindig durvának bélyegzik, vagy legjobb esetben is csak bizonyos körülmények között tűrhető. A káromkodás sokak szerint jellemtelenséget vagy rossz nevelést jelez, és ezért mindenáron kerülendő. Mégis sokan közülünk nem törődnek a káromkodás veszélyeivel.

A csúnya szavakat gyakran használják a mainstream zenében, az Oscar-díjas filmekben, a könyvekben és az újságokban. És persze a hétköznapi emberek is használják őket a beszélgetések során nap mint nap.

Az In Praise of Profanity című könyvében Michael Adams provokatív, bocsánatkérés nélküli védelmet nyújt a trágárságnak, és azt állítja, hogy a trágárságot túlságosan leegyszerűsítettük azzal, hogy tabunak bélyegeztük. A trágárság értékes, sőt nélkülözhetetlen, mind kommunikációs eszközként, mind stíluselemként. Bármennyire is elítéljük bizonyos kontextusokban, más kontextusokban ünnepelnünk kellene. Adams ügyesen fonja össze nyelvészeti és pszichológiai elemzéseit arról, hogy miért káromkodunk - érzelmi felszabadulásként, a csoport szolidaritásának előmozdítására vagy intim kapcsolatok kialakítására - az irodalomban, a tévében, a filmben és a zenében megjelenő káromkodás színes példáival, mint például a The Sopranos, James Kelman How Late It Was, How Late, How Late vagy Nellie McKay dalai. Ez a szellős, szakzsargontól mentes könyv arra készteti az olvasót, hogy újragondolja a káromkodásról alkotott elképzeléseit.