Citizenship and Democratic Doubt: The Legacy of Progressive Thought
A világ nagy része ma úgy tekint Amerikára, mint egy imperialista nemzetre, amely globális katonai, gazdasági és kulturális uralomra törekszik. Itthon kevesen osztják ezt a negatív véleményt, főként azért, mert széles körben hisznek céljaink feddhetetlen tisztaságában. Bob Pepperman Taylor azonban amellett érvel, hogy erkölcsi önigazságunk potenciálisan veszélyeztetheti demokratikus eszményeinket és magát a demokráciát is, mivel az illiberalizmusba taszít bennünket.
Taylor közelebbről megvizsgálja a progresszív hagyomány hat kulcsfontosságú gondolkodóját, akiknek munkássága segít megvilágítani a demokráciáról való jelenlegi gondolkodásunk alapvető hibáit. Írásaik - állítja - olyan meglátásokkal szolgálnak, amelyek megerősíthetik és megerősíthetik az erőteljes demokratikus hitet, figyelmeztetnek bennünket a demokratikus arrogancia különböző formáiban rejlő veszélyekre, és egyfajta kétséget vagy alázatot tanácsolnak, amely sokkal jobb demokratikus polgárokká tenne bennünket.
Mind a hat gondolkodó - Herbert Croly, Walter Lippmann, John Dewey, Jane Addams, Carl Becker és Aldo Leopold - a huszadik század első felében tevékenykedett, és az amerikai progresszivizmusból nőtt ki, amely az amerikai történelem legkreatívabb, legoptimistább és legelkötelezettebb demokratikus teoretikus és aktivista generációját hozta létre. Taylor szerint írásaik rávilágítanak azokra a káros hiedelmekre, amelyek korlátozzák, sőt megtévesztik az amerikai népi demokratikus képzeletet.
Taylor amellett érvel, hogy Croly, Lippmann és Dewey túlbecsülik a tudomány normatív értékét, és alábecsülik demokratikus vízióik utópiáját. Addams, Becker és Leopold viszont ellenállt ezeknek a tudományos és utópisztikus kísértéseknek. Azzal, hogy egyfajta alázatosságot hirdettek, a reformorientált amerikaiaknak egy erősebb megértést kínáltak arról, hogy mit jelent a demokratikus állampolgárság gyakorlása, még ha tökéletlenül is. Addams azt tanácsolja, hogy alázatosan járjunk Isten előtt; Becker magáévá teszi az egyenlőségbe és igazságosságba vetett progresszív hitet, de elveti a biztos haladás dogmáját; Leopold pedig tudományos képzettsége helyett inkább az erkölcsi tekintélyt alkalmazza, hogy megvédje természeti örökségünket egy olyan politikai vitában, amelyről felismerte, hogy nem egyértelmű.
Taylor szerint ez a három, mivel kevésbé az emberi állapot nagyszabású átalakítására, mint inkább gyakorlati megoldásokra törekszik, nagyobb tiszteletet tanúsít a demokratikus lehetőségek iránt, mint messianisztikusabb társaik. Sokkal szerényebb felfogást hirdetnek mind a demokrácia lehetőségeiről, mind a tudomány szerepéről a demokratikus gyakorlat tájékoztatásában. Arra is rámutatnak, hogy világosabban értik azokat az erényeket, amelyeket a polgároknak ápolniuk kell, ha a demokrácia virágzását akarják elérni.
