Olvasói vélemények
Összegzés:Simpson „Állandó forradalom” című könyve provokatív érvelést mutat be, amely megkérdőjelezi a nyugati történelem hagyományos narratíváját és a protestáns reformáció hatását, rávilágítva annak paradoxonaira. Míg egyes olvasók szemet gyönyörködtetőnek és irodalmi összefüggésekben gazdagnak találták a könyvet, mások kritizálták, hogy túlságosan összetett, és hiányzik belőle a koherens szerkezet, amely a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé tenné.
Előnyök:A könyvet dicsérik világot érintő érvei, gazdag irodalmi elemzései és a szerző lendületes prózastílusa miatt. Új értelmezéseket kínál a kulcsfontosságú történelmi és irodalmi művekről, és mély elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot a protestáns reformáció paradoxonai iránt.
Hátrányok:Sok olvasó nehezen olvashatónak találta a könyvet, az átfogó narratíva hiánya miatt zavaros. A bonyolultságot és a sűrű irodalomkritikát a megértés akadályaként említették. Néhányan úgy érezték, hogy a könyv inkább a tudósok, mint az általános olvasók számára készült, ami a szélesebb közönséggel való kapcsolatteremtés elszalasztott lehetőségének vélték.
(3 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Permanent Revolution: The Reformation and the Illiberal Roots of Liberalism
Könyv tartalma:
Hogyan sikerült a reformációnak, amely kezdetben kifejezetten illiberális álláspontokat képviselt, végül megteremtenie a nyugati liberalizmus alapjait?
Az angol reformáció evangélikus mozgalomként indult, amelyet a predesztinációba vetett rendíthetetlen hit, az intolerancia, a szigorú szószerinti értelmezés, a politikai quietizmus és a romboló ikonoklasztika vezérelt. Mégis, 1688-ra ez az illiberális kora újkori felfordulás meghozta a liberalizmus alapjait: a szabad akaratot, a lelkiismereti szabadságot, a vallási toleranciát, az olvasói szabadságot, az alkotmányosságot és az esztétikai szabadságot. Hogyan tudta egy ilyen illiberális kezdetű mozgalom megalapozni a felvilágosodást? James Simpson provokatív módon átírja a liberalizmus történetét, és feltárja annak váratlan adósságát az evangéliumi vallás felé.
A tizenhatodik századi protestantizmus az állandó forradalom kultúráját hozta el, szüntelenül elvetve saját korábbi formáit. A hagyomány elutasítása megosztó, erőszakos és fenntarthatatlan volt. A későbbi tizenhetedik század protoliberalizmusa olyan kulturális csomagként jelent meg, amelynek célja az evangéliumi forradalom által okozott társadalmi káosz stabilizálása volt. Az Állandó forradalom számos legmélyebb feltételezésünk ellen indított briliáns támadás, amely azt állítja, hogy a brit felvilágosodás távolról sem a világi filozófia új irányzata által vezérelt, hanem a protestáns hagyomány belülről történő átalakulásának és megfordításának története. A liberalizmus vívmányai az erőszakos korai reformáció nem szándékolt eredményei voltak.
Ma ezek a vívmányok egyre inkább veszélyben vannak, részben azért, mert a liberálisok nem értik saját történelmüket. Nem értik meg, hogy a liberalizmus nem annyira a vallási fundamentalizmus világi ellenfele, mint inkább annak disszidens fiatalabb testvére, aki nem tudja, hogyan szálljon szembe idősebb evangélikus versenytársával.
