Értékelés:
Elaine Sciolino könyve, A párizsi egyetlen utca: Life on the Rue des Martyrs” című könyve egy történelmi párizsi utca lebilincselő felfedezését kínálja, melyben az ott lakók személyes történetei keverednek a környék építészeti és kultúrtörténetével. Míg sok olvasó szerint a könyv bájos, informatív és kiváló bevezetője egy párizsi utazásnak, a szövegben kifejtett néhány ellentmondásos véleményt, valamint a könyv fizikai állapotával kapcsolatos aggályokat is kritikával illetik.
Előnyök:⬤ Magával ragadó, leíró írás, amely életre kelti az utcát és annak történetét.
⬤ Betekintést nyújt a helyi boltosok és a mindennapi életbe, bemutatva az autentikus párizsi kultúrát.
⬤ Csodálatos útikalauzként szolgál mind az első látogatók, mind a tapasztalt párizsi utazók számára.
⬤ Gazdag elbeszélést nyújt, tele karakteres történetekkel.
⬤ Jól megalapozott, meglepő tényeket tartalmaz a környékről.
⬤ Néhány olvasó sértőnek talált egy konkrét véleményt az antiszemitizmusról.
⬤ Néhány kritikus megjegyezte, hogy a könyv fizikai állapota nem tetszett, „mocskosnak” nevezve azt.
⬤ Az írói stílus inkább újságírói, mintsem memoárszerűnek tűnhet, ami nem minden olvasónak tetszett.
⬤ Néhányan úgy találhatják, hogy a könyv kezdetben tipikus útikönyvnek tűnik, mielőtt mélyebb betekintést engedne.
(201 olvasói vélemény alapján)
The Only Street in Paris: Life on the Rue Des Martyrs
Elaine Sciolino, a New York Times egykori párizsi irodavezetője kedvenc párizsi utcájába invitál bennünket, és az utcai élet és a párizsi élet örömei előtt tiszteleg. "A rue des Martyrs-on sosem tudok szomorú lenni" - magyarázza Sciolino, miközben a környék gazdag történelmét és vibráló életét ünnepli.
Miközben sok város szenved a globalizáció nivelláló hatásaitól, a rue des Martyrs megőrzi sajátos varázsát. Ezen az utcán fejezték le Franciaország védőszentjét, és itt tették le első fogadalmukat a jezsuiták. Edgar Degas és Pierre-Auguste Renoir itt festett cirkuszi akrobatákat, Emile Zola a Nana című regényében egy leszbikus vacsoraklubot helyezett el, Fran ois Truffaut pedig itt forgatott jeleneteket A 400 csapásból.
Sciolino feltárja ennek az utcának és régi lakóinak - a tunéziai zöldségesnek, a sajtkereskedő házaspárnak, a több mint fél évszázada transzvesztita kabarét működtető mutatványosnak, a 100 éves könyvesbolt tulajdonosának, a tizennyolcadik századi higanyos barométereket javító nőnek - varázsát és sajátosságait, és Párizst a maga egyedülálló fenségében eleveníti meg. A Párizs egyetlen utcája megéhezteti az olvasókat Párizsra, a sajtra és a borra, és arra a fajta utcai életre, amely túlságosan gyorsan eltűnőben van.
