Az elme sötét anyaga: A kulturálisan artikulált tudatalatti

Olvasói vélemények

Daniel Everett Az elme sötét anyaga az emberi tudás és nyelv természetét vizsgálja, megkérdőjelezve az egyetemes emberi természetről és ösztönökről alkotott hagyományos elképzeléseket. A könyv mélyen analitikus, és különböző filozófiai és nyelvészeti vitákkal foglalkozik, miközben hangsúlyozza a kultúra szerepét a tudás és a nyelvi fejlődés alakításában.

Az írás rendkívül lebilincselő és elgondolkodtató, és jelentősen hozzájárul a nyelvről, a kultúráról és az emberi megismerésről szóló vitákhoz. Everett kritikája a hagyományos kognitív modellekkel és Chomsky elméleteivel szemben meggyőző, a kultúra és a nyelv közötti kapcsolat árnyaltabb megértését javasolva. A könyv mély elmélkedésre és vitára hív, és a nyelvészet, a filozófia és a kultúratudományok iránt érdeklődő olvasókhoz szól.

A könyv összetett fogalmai miatt kihívást jelenthet a nyelvészeti vagy filozófiai háttérrel nem rendelkező olvasók számára. Egyesek szerint Everett gondolatai, bár fontosak, nem teljesen újszerűek, és korábbi bölcsészettudósok által megfogalmazott érzéseket tükröznek. Emellett a konkrét tudományos vitákra való összpontosítás korlátozhatja a könyv hozzáférhetőségét a szélesebb közönség számára.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Dark Matter of the Mind: The Culturally Articulated Unconscious

Könyv tartalma:

Természetünkből fakad-e az önzetlenség vagy a gonoszság, a művészet, az eszközhasználat vagy a nyelvteremtés? Természetünkből fakad-e, hogy valamilyen módon gondolkodjunk? Daniel L. Everett számára a válasz egy határozott nem: nincs a természetünkben, hogy ezek közül bármelyik dolgot megtegyük, mert az emberi természet nem létezik - legalábbis nem úgy, ahogyan általában gondoljuk. Az evolúciós pszichológia és a kapcsolódó területek fő irányzataival szembemenve ebben a könyvben provokatív és meggyőző érveket sorakoztat fel, amelyek szerint az embereket csakis a szabadságra van beprogramozva: az evolúciós ösztönök szabadságára és a különböző környezeti és kulturális kontextusokhoz való alkalmazkodás szabadságára.

Everett az emberi megismerésről egy üres képet vázol fel, amely nem arra összpontosít, hogy mi van az elmében, hanem inkább arra, hogy miben van az elme - nevezetesen a kultúrában. Az amazóniai pirah nép körében végzett többéves terepkutatásaira támaszkodik, hogy alaposan megvizsgálja a kognitív ösztönök különböző elméleteit, köztük Noam Chomsky egyetemes nyelvtan alapkoncepcióját, Freudnak a tudattalan erőkről alkotott elképzeléseit, Adolf Bastian emberiség pszichikai egységét, valamint az evolúciós pszichológusok, például Leda Cosmides, John Tooby, Jerry Fodor és Steven Pinker masszív modularitásról szóló munkáit. A pirah nyelv egyedi jellemzőit megvilágítva bemutatja, hogy a különböző kultúrák mennyire különbözőképpen tudnak gondolkodásra késztetni bennünket, és hogy a kultúra mennyire létfontosságú kognitív rugalmasságunk szempontjából. Felvázolja, hogy a kultúra és az egyéni pszichológia miként működik szimbiózisban, és felveti a kulturális én buddhista felfogását, amely a különböző appercepciók, epizodikus emlékek, rangsorolt értékek, tudásstruktúrák és társadalmi szerepek által egyesített tapasztalatok összessége - és semmiképpen sem biológiai ösztön.

Az eredmény az "elme sötét anyagának" lenyűgöző portréja, amely megmutatja, hogy legnagyobb evolúciós alkalmazkodásunk maga az alkalmazkodóképesség.