Az élő szó: Belső föld - Útikalauz az evangélium szívébe, 5. kötet

Olvasói vélemények

Eberhart Arnold könyve a Biblia erőteljes értelmezését mutatja be, mint a keresztény élet dinamikus útmutatóját, hangsúlyozva a pacifizmus és az Istenre való bizalom témáit. Annak ellenére, hogy 1936-ban jelent meg, ma is visszhangot kelt az olvasókban, és történelmi kontextusából kísérteties meglátásokat kínál.

Időszerű és releváns üzenet, hangsúlyozza a Bibliát mint élő ajándékot, nagy hangsúlyt fektet Isten jóságára, elgondolkodtató perspektívák a pacifizmusról, prófétai meglátások a második világháborús kontextussal kapcsolatban.

Néhány olvasó, különösen az amerikai evangélikusok közül, szokatlannak vagy kihívásnak találhatja Arnold pacifizmusról és az emberi tekintéllyel szembeni bizalmatlanságról vallott nézeteit.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Living Word: Inner Land - A Guide Into the Heart of the Gospel, Volume 5

Könyv tartalma:

Mitől több a Biblia, mint tinta a papíron?

Az élő szó, írja Eberhard Arnold, nagyobb, mint a Biblia szavai, amelyekkel még az ördög is megkísértette Jézust. A Szentírás önmagában soha nem képes olyan igazságosságot, irgalmasságot és hűséget produkálni, ami Isten előtt számít.

De amikor a Szentlélek ezt az élő igét szólítja azoknak a szívébe, akik elindultak a Krisztushoz való tanítványság útján, akkor megnyílik előttük a szentírások legmélyebb értelme. Akik elfogadták ezt az élő igét, amely soha nem mond ellent a Bibliának, azok egymással is egyetértenek. Belülről átalakulva megkapják az erőt, a világosságot és az egységet, amelyre szükségük van ahhoz, hogy elvégezzék az Isten által rájuk bízott feladatot - hogy Isten országát valósággá tegyék a földön.

Az utolsó köteta Belső föld öt kötetéből, Az élő szó Eberhard Arnold fiának, J. Heinrich Arnoldnak az előszavát tartalmazza, aki máshol is írt: "Apám nemcsak azt hitte, hogy a Belső Föld a legfontosabb könyv, amit írt.

Azt is hitte, és azt is elmondta nekem, hogy ebbe a könyvbe belevette mindazt, amit életében valaha is megtapasztalt Krisztusról, az emberiség szenvedéséről, a mammon gyilkos szelleméről, az emberi életről és az isteni életről együttesen.".

Belsőföldről: Nehéz eltúlozni Belsőföld jelentőségét, akár Eberhard Arnold, akár az olvasók számára. Felnőtt élete nagy részében - az első világháborútól kezdve, amikor az első fejezetet Háború: felhívás a bensőségességre címmel publikálta, egészen 1935-ig, élete utolsó évéig - ez a könyv felemésztette energiáit.

Fémdobozokba csomagolva és éjszakánként elásva, hogy megóvják a náciktól, akik egy évvel a halála előtt (és egy évvel utána is) rajtaütöttek a szerző dolgozószobáján, Innerland nem bírálta nyíltan a hitleri rezsimet. Mindazonáltal támadta azokat a szellemeket, amelyek a német társadalmat éltették: a rasszizmus és a bigottság gyilkos törzseit, a mámorító nacionalista buzgalmat, az esztelen tömeghisztériát és a vulgáris materializmust. Ebben az értelemben az Innerland éppoly élesen szemben áll napjaink korszellemével, mint az íróéval.

Első pillantásra úgy tűnik, hogy az Innerland középpontjában a lelki élet mint öncélúság ápolása áll. Semmi sem lehet ennél félrevezetőbb. Valójában Eberhard Arnold számára már maga a gondolat is ellenszenves, hogy az önző magányra buzdítsuk az embereket, akik a saját magánnyugalmukat keresik azáltal, hogy kizárják a körülöttük zajló közélet zaját és rohanását. Azt írja A belső életben:

"Vészterhes időkben élünk. Nem vonulhatunk vissza, szándékosan vakok vagyunk a társadalomra nehezedő feladatok nyomasztó sürgősségére. Nem kereshetjük a belső elszigeteltséget a belső és külső elszigeteltségben... A belső énbe való visszavonulást, hogy elmeneküljünk a mai zavaros, hektikus forgatagból, csak az indokolná, hogy a gyümölcsözőség gazdagodik általa. Arról van szó, hogy az örök erőkkel való egység révén olyan jellembeli szilárdságot nyerjünk magunkban, amely készen áll arra, hogy a világ áramlatában megmérettessék.".

B> A Belsőföld tehát nem passzivitásra, hanem cselekvésre hív bennünket. Arra hív, hogy fedezzük fel az Istennek élt élet bőségét. Megnyitja szemünket annak a "láthatatlan belső földnek a lehetőségeire, ahol lelkünk megtalálhatja erejének gyökereit, és így képessé válhatunk arra, hogy nyomuljunk az élet uralma felé, amelyre Isten hívott bennünket". Csak ott - mondja Eberhard Arnold - kerülhet életünk az örökkévaló megvilágító fénye alá, és csak ott láthatjuk meg azt, ami valójában. Csak ott találjuk meg a tisztánlátást, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy megnyerjük a mindennapi harcot, amely az életet jelenti, és a belső horgonyt, amely nélkül elveszítjük a kikötőinket.