Az emberi természetről szóló értekezés

Olvasói vélemények

Összességében David Hume „Az emberi természetről szóló értekezése” című művét dicsérik a világosságáért, tömör írásmódjáért és a filozófia mély meglátásaiért, amelyek az olvasók számára hozzáférhetővé és élvezetessé teszik. Számos kritika azonban kiemeli az egyes kiadásokkal kapcsolatos problémákat, különösen a fizikai minőséget és a formázási hibákat illetően.

⬤ Hume írása világos és közérthető, ami megkönnyíti az összetett filozófiai fogalmak megértését.
⬤ A tartalmat alapvető fontosságúnak tartják a modern gondolkodásra ható filozófiai eszmék megértéséhez.
⬤ Egyes kiadások, különösen az oxfordi kiadás, átfogó kommentárokat és jegyzeteket kínálnak, amelyek fokozzák az olvasás élményét.
⬤ Hume szellemessége és bája magával ragadóvá teszi a szöveget.

⬤ A különböző kiadások fizikai minőségi problémákkal küzdenek, beleértve a gyenge kötést és a rossz formázást.
⬤ Egyes Kindle-verziókban átírási hibák vannak, amelyek megnehezítik az olvasást.
⬤ Bizonyos kiadásokból hiányoznak a szükséges kiegészítő anyagok, például a bevezetések vagy jegyzetek, amelyek fontosak a diákok számára.

(72 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

A Treatise of Human Nature

Könyv tartalma:

A Treatise of Human Nature (1739-40) David Hume skót filozófus könyve, amelyet sokan Hume legfontosabb művének és a filozófiatörténet egyik legnagyobb hatású alkotásának tartanak. Az Értekezés a filozófiai empirizmus, a szkepticizmus és a naturalizmus klasszikus megnyilatkozása. A bevezetőben Hume azt az elképzelést mutatja be, hogy minden tudományt és filozófiát újszerű alapokra helyez: nevezetesen az emberi természet empirikus vizsgálatára. Isaac Newton fizikai tudományokban elért eredményeitől lenyűgözve Hume ugyanezt a kísérleti érvelési módszert igyekezett bevezetni az emberi pszichológia vizsgálatába, azzal a céllal, hogy felfedezze "az emberi értelem mértékét és erejét". A filozófiai racionalistákkal szemben Hume amellett érvel, hogy az emberi viselkedést inkább a szenvedély, mint az értelem irányítja. Bevezeti az indukció híres problémáját, azt állítva, hogy az induktív gondolkodás és az ok-okozattal kapcsolatos meggyőződésünk nem igazolható az észérvekkel; ehelyett az indukcióba és az oksági összefüggésekbe vetett hitünk a szellemi szokás és a megszokás eredménye. Hume védelmébe veszi az erkölcsiség szentimentalista megközelítését, azzal érvelve, hogy az etika inkább az érzelmeken és szenvedélyeken, mint az észen alapul, és híres kijelentése, hogy "az ész a szenvedélyek rabszolgája, és csakis annak kellene lennie". Hume a személyi identitás szkeptikus elméletét és a szabad akarat kompatibilista elméletét is felveti.

Kortárs filozófusok azt írták Hume-ról, hogy "nincs ember, aki mélyebben vagy felkavaróbb mértékben befolyásolta volna a filozófia történetét", 2) és hogy Hume értekezése "a kognitív tudomány alapdokumentuma" 3) és "a legfontosabb angol nyelven írt filozófiai mű". Az akkori brit közvélemény azonban nem értett egyet ezzel, és végül maga Hume sem, aki az anyagot az An Enquiry Concerning Human Understanding (1748) és az An Enquiry Concerning the Principles of Morals (1751) című művekben dolgozta át. Az előbbi szerzői bevezetőjében Hume a következőket írta:

"Az ebben a kötetben szereplő elvek és érvelések nagy része egy háromkötetes műben jelent meg, melynek címe: Az emberi természetről szóló értekezés: egy olyan mű, melyet a szerző még azelőtt tervezett, hogy elhagyta volna az egyetemet, és melyet nem sokkal később megírt és kiadott. De mivel nem találta sikeresnek, belátta, hogy hibát követett el, amikor túl korán a sajtóhoz fordult, és az egészet újra öntötte a következő darabokba, ahol néhány hanyagságot korábbi érvelésében és többet a kifejezésben, reményei szerint, kijavított. Mégis több író, aki válaszokkal tisztelte meg a Szerző filozófiáját, gondosan ügyelt arra, hogy minden elemét az ellen a fiatalkori mű ellen irányítsa, amelyet a szerző soha nem ismert el, és úgy tűnt, hogy diadalmaskodik minden előnyben, amelyet - képzeletük szerint - szerzett vele szemben: Ez a gyakorlat nagyon is ellentétes az őszinteség és a tisztesség minden szabályával, és erős példája azoknak a polemikus eszközöknek, amelyeket a bigott buzgalom feljogosítva véli magát arra, hogy alkalmazzon. A Szerző ezentúl azt kívánja, hogy a következő Darabok kizárólag úgy tekinthetők, mint amelyek filozófiai érzéseit és elveit tartalmazzák.".