Eredeti címe:
Bhagavadgita: The Celestial Song
Könyv tartalma:
A Bhagavadgita a Mahábhárata, a legendás Vjászának tulajdonított nagy indiai eposz VI. könyvéhez tartozik. Ez egy költői és filozófiai mű, amelyet időben a Kr. e. V. századba helyezünk. A Brahmák trajával és a klasszikus upanisadokkal együtt alkotja a Prasthanatrayát, a Védánta "hármas tudományát". A Bhagavadgítá az indiai nép kontrasztjainak és új belső igényeinek egy-egy pillanatában látott napvilágot. Hozzájárult a Tudás upanisadikus lángjának életre keltéséhez, miközben lecsillapította a kor uralkodó filozófiai és spirituális vitáit. A Gítá tisztázta az Igazság egységét annak sokrétű aspektusaiban, és ezzel bölcs és megvilágosodott módon mindenkinek lehetőséget biztosított arra, hogy doktrinális konfliktusok nélkül kövesse a mindenki számára legmegfelelőbb utat. A könyv "Előszavában" Rafael négy pontot jelöl meg, amelyek elengedhetetlenek a szöveg megfelelő dimenzióban való megértéséhez: - Az Isteni fogalmának hagyományos megértése. - A Gítá születését meghatározó pillanat és esemény megértése. - A társadalmi rendek hagyományos megértése. - Az Istenihez vezető különböző utak helyes megközelítésének megértése.
A Gítá értéke kiemelkedő, ha csak arra gondolunk, hogy a cselekvésen alapul, amely az élet alapját képezi, és amelyet senki sem kerülhet el, és senki sem mondhat le róla, mivel a mozgással és konfliktusokkal átszőtt világban feltárja a "cselekvés nélküli cselekvés" titkát. Ilyen szempontból alapvető fontosságú lehet a nyugatiak számára, akik alapvetően inkább a cselekvés, mint a szemlélődés hívei. Ahhoz, hogy valaki, aki a cselekvés síkján áll, ne váljon az aktivizmus rabjává és uralmába, szükséges, hogy megértse a tökéletes cselekvést, amely mentes a bebörtönző kötődés-vágytól, és túllépjen az egyéni képzettségeken. Valójában, ahol az egyéni elválasztó ego uralkodik, ott mutatkoznak meg a konfliktust és fájdalmat okozó aberrált tulajdonságai is; és előbb-utóbb az egyén, aki ilyen állapotba helyezi magát, Ardzsunához hasonlóan nem találja meg a csataterét (kuruksetra) vagy a fegyelem és az energetikai átnevelés (tapahksetra) területét. Raffaello kommentárja egy pszichológiai, filozófiai és beavatási szál mentén bontakozik ki, különös tekintettel a ksatriya (a törvényhozók és harcosok társadalmi rendje) beavatására. Ráfáel rámutat, hogy bizonyos szempontból mindannyian ksatriják vagyunk, mert mindannyian a tudás-vidya és a tudatlanság-avidya közötti, időnként egyenlőtlen küzdelemben vagyunk.
A Bhagavadgítá, mint minden hiteles, hagyományos tanítás, nem quietista vagy finalista attitűdöket, sem lehetséges szárnyalásokat jelez, hanem leszögezi nekünk a felelősségünket ("A karma által kényszerítve - ami természetedben rejlik - akaratod ellenére egy napon meg fogod tenni azt, amit most tanácstalanul megtagadsz", XVIII, 60) és a megkerülhetetlen kötelesség-dharmánkat: önmagunk megértését, átalakítását és meghaladását.
