Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 4 olvasói szavazat alapján történt.
A Boeing B 29 Superfortress úgy marad emlékezetes, mint az a gép, amely háborús akcióban használta az atomfegyvert; valójában az ilyen típusú repülőgépek dobták le az atombombákat Hirosimára és Nagaszakira, hogy 1945 augusztusában Japán kapitulációra kényszerítse.
Ettől eltekintve azonban a Boeing B 29 kiváló repülőgép volt, avantgárd tulajdonságokkal, többek között a távolról automatikusan manőverező fegyverekkel ellátott tornyokkal és a személyzet számára kialakított nyomás alatti fülkékkel. Az amerikaiak érdeklődése egy olyan bombázó iránt, amely nagy távolságokon és nagy sebességgel képes jelentős támadó terhet szállítani, az 1933-as Boeing XB 15-re nyúlik vissza.
Bár az évtized második felében az ilyen fegyver iránti érdeklődés alábbhagy, a Boeing folytatta a hasonló projektek tervezésének kidolgozását, amelynek csúcspontja a 341-es modell volt, amelyről úgy vélték, hogy 2.240 font (valamivel több mint 1.000 kg) bombák szállítására képes, 7.000 mérföld (11.265 km) repülési hatótávolsággal, több mint 400 mérföld/óra (644 km/óra) sebességgel. A II. világháború európai kitörésével és az abban való közelgő amerikai részvétel lehetőségével azonban az amerikai légierő hadtest (USAC) ismét érdeklődést mutatott minden olyan fegyver iránt, amely az Egyesült Államokat az ellenség bombázásának lehetőségébe helyezte, akár nagyon nagy távolságokról is.
Így 1940 februárjában igényt tartottak az úgynevezett "Hemisphere Defense Weapon" (fegyver a félteke védelmére), azaz egy olyan bombázógépre, amely képes 2000 font (907 km) bombát szállítani 5.333 mérföld (8.600 km) távolságra 400 mérföld/óra (644 km/h) sebességgel. A bombázónak önhordó tankokkal, jó páncélvédettséggel, nehéz védelmi fegyverzettel és 16 000 font (7 250 kg) támadó rakomány szállítására való lehetőséggel is rendelkeznie kell.
