Csata Párizsért 1815: A Waterloo utáni harcok el nem mondott története

Olvasói vélemények

A könyv vegyes kritikákat kapott, egyesek dicsérik az egyedülálló témát és a kutatást, míg mások a rossz szerkesztés, a térképek hiánya és a nem egyértelmű elbeszélés miatt kritizálják.

⬤ Az angol történeti irodalom egy elhanyagolt témáját dolgozza fel
⬤ jól alátámasztott védekezést mutat be Grouchy marsall tetteiről elsődleges források alapján
⬤ néhány területen úttörő kutatás.

⬤ Rossz szerkesztés és számos helyesírási és nyelvtani hiba
⬤ egyetlen tézis túlhangsúlyozása megfelelő narratív koherencia nélkül
⬤ egyértelmű térképek hiánya, ami megnehezíti a szöveg követését
⬤ túlzottan sok elsődleges anyag, amely elvonja a figyelmet anélkül, hogy kontextust biztosítana
⬤ az írást zagyvának és nehezen olvashatónak írják le.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Battle for Paris 1815: The Untold Story of the Fighting After Waterloo

Könyv tartalma:

1815. július 3-án reggel R mi Joseph Isidore Exelmans francia tábornok egy dragonyos dandár élén leadta az utolsó lövéseket Párizs védelmében a hatvanöt évvel későbbi francia-porosz háborúig. Miért tette ezt? Az 1815-ről szóló hagyományos történetek Waterloo-val végződnek, azzal a végzetes június 18-i nappal, amikor Bonaparte Napóleon megvívta és elvesztette utolsó csatáját, és június 22-én lemondott trónjáról.

Miért harcolt tehát Exelmans még mindig Párizsért? Hiszen a harcok június 18-án véget értek? Nem így történt. Waterloo nem a véget jelentette, hanem egy új, el nem mondott történet kezdetét.

A francia történettudományok ritkán tanulmányozzák, és az angol írók gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják, hogy a francia hadsereg Waterloo után is tovább harcolt. Versailles-ban, Sevres-ben, Rocquencourt-ban és másutt a franciák visszaverték a porosz hadsereget. Az Alpokban és a Rajna mentén más francia hadseregek harcoltak a szövetséges seregekkel, és Rapp tábornok La Souffelnél legyőzte az osztrákokat - ez volt az utolsó nagy csata és a napóleoni háborúk utolsó francia győzelme.

Sok más francia hadvezér is igyekezett visszafordítani a waterlooi vereséget. A bonapartista és haragvó Vandamme tábornok a 3. és 4. hadtest élén például mindenáron bosszút akart állni a poroszokon. Exelmans tábornok, a lelkes bonapartista és tűzrőlpattant tábornok szintén egy utolsó, döntő csatát akart, hogy a háborút a franciák javára fordítsa.

A sokat szidott Grouchy marsall június 29-re visszaharcolta seregét Párizsba, a poroszokkal a nyomában. Július 1-jén Vandamme, Exelmans és Davout marsall megkezdték Párizs védelmét. Davout a császári gárda ezredeivel és a nemzeti gárda zászlóaljaival együtt Párizs északkeleti elővárosaiban vonult be.

Paul Dawson a francia hadsereg párizsi levéltárában őrzött gazdag archív anyagot felhasználva, valamint a szemtanúk tanúvallomásai alapján, akik ott voltak, most először eleveníti fel a francia főváros védelmében vívott elkeseredett és kétségbeesett harcokat. A 100 napos hadjárat nem Waterloónál ért véget, hanem tizenöt nappal később Párizs falai alatt.