Dél-csendes-óceáni légi háború 4. kötet: Buna és Milne Bay, 1942 szeptembere

Olvasói vélemények

A Michael Claringbould és Ingman által írt South Pacific Air War sorozat negyedik kötete a második világháború dél-csendes-óceáni légi hadjáratait vizsgálja részletesen, különösen az 1942 júniusa és szeptembere közötti időszakot. A könyv folytatja az elődök alapos megközelítését, dokumentálja az egyes bevetéseket és a műveleti hátteret, miközben olyan figyelmen kívül hagyott szempontokra is fényt derít, mint az időjárással kapcsolatos veszteségek és a mindkét fél győzelmi állításainak pontatlanságai. Bár a könyv megtartja a magas színvonalú kutatási és gyártási színvonalat, néhány olvasó megjegyezte, hogy ez a kötet rövidebbnek tűnik, és hogy bizonyos témákat kihagytak az elbeszélésből.

A légi hadjáratok részletes és alapos vizsgálata, jól kutatott és megírt, értékes betekintést nyújt a műveleti összefüggésekbe és az egyes küldetésekbe, magas színvonalú előállítás, jól illusztrált, hiteles szerző.

Néhány olvasó úgy érezte, hogy a kötet rövidebb, mint a korábbiak, és kevésbé széleskörűen tárgyalja a kapcsolódó csatákat. Az elbeszélés hiányosnak tűnhet egy ötödik kötetre való utalás nélkül.

(13 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

South Pacific Air War Volume 4: Buna & Milne Bay, September 1942

Könyv tartalma:

A negyedik kötet az 1942. június 19. és szeptember 8. közötti kritikus időszak légi hadviselésének krónikája a Csendes-óceán déli részén. Olvasható önállóan vagy az első három kötet folytatásaként, amely a csendes-óceáni háború első hat hónapját ölelte fel, és a korall-tengeri csatában csúcsosodott ki.

Az előző három kötettel ellentétben itt nem jelentek meg repülőgép-hordozók az új-guineai vizeken. Ehelyett a légi háborút kizárólag szárazföldi légi egységek vívták. Mindez az egyre bonyolultabbá váló stratégiai helyzetben történt, amikor a japánok partra szálltak mind Buna, mind Milne Baynél. A hadszíntéren a légierőnek most először volt feladata mindkét fél szárazföldi erőinek támogatása, amelyek véres harcba keveredtek Pápua hegyeiben, majd a Milne-öböl szűk, sáros mocsarában.

Két veterán japán légi csoport, a Tainan és a 4. Kokutai folytatta herkulesi küzdelmét a növekvő szövetséges ellenállással szemben. A folyamatos kimerüléssel szemben a japán pilóták számos figyelemre méltó sikert értek el, köztük számos áhított légi győzelmet a B-17-esek ellen. Augusztustól aztán rengeteg új japán egység érkezett a hadszíntérre, köztük a 2., 6., Chitose, Misawa és Kisarazu Kokutai.

Az USAAF P-39-esek és a RAAF P-40E-k alacsony szintű közeli támogató bevetésekkel válaszoltak, a B-25-ösök, B-26-osok és B-17-esek pedig könyörtelen bombázó hadjáratot indítottak. Az időszak vége felé debütáltak az A-20A légiharc-gépek, amelyek a hadszíntér jövőbeli támadási taktikáinak radikális tervét vetítették előre.

Ezt a hadjáratot még soha nem ismertették ilyen részletesen, a szövetségesek beszámolóit összevetve a japán feljegyzésekkel, hogy a konfliktusról valóban tényszerű beszámolót adjanak.