Olvasói vélemények
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 15 olvasói szavazat alapján történt.
Eredeti címe:
Dissimilar Similitudes: Devotional Objects in Late Medieval Europe
Könyv tartalma:
Egy elismert történésztől, egy lenyűgöző beszámoló arról, hogy a középkori európai keresztények hogyan képzelték el a szent tárgyak paradox természetét.
A tizenkettedik és a tizenhatodik század között az európai keresztények az istentiszteleteken tárgyak sokaságát használták, nemcsak imakönyveket, szobrokat és festményeket, hanem a szentséget hordozónak tartott természetes anyagok, például kövek és földdarabok, Jézust és Máriát ábrázoló babák, sőt a megszentelt kenyér és bor darabkáit is, amelyekről úgy gondolták, hogy csodálatos módon megőrzött hús és vér. A teológusok és a hétköznapi hívők egyaránt magyarázták, használták, igazolták és figyelmeztették e tárgyak némelyikét, amelyek egyaránt hordozhattak magukban antiszemita vádakat és a mennyország dicsőséges ígéretét. Elterjedésük és az ellenük irányuló reakciók meghatározó hátterét képezik azoknak az egész Európát átfogó mozgalmaknak, amelyeket ma "reformációként" ismerünk (protestáns és katolikus egyaránt).
Caroline Bynum egymástól független, de egymással összefüggő esszéiben az ilyen szent dolgok néhány példáját veszi szemügyre, köztük a kis Jézus ágyát, a középkori apácák fejdíszeit és Krisztus lábnyomait, amelyeket a zarándokok a Szentföldről vittek haza, formára vágott mintákban vagy zsinórhosszúságban mérve. Bynum az anyagiság történetéről szóló, nagy visszhangot kiváltó munkájára építve és azon túlmutatva két érvet hoz fel, az egyiket tartalmi, a másikat módszertani szempontból. Először is bemutatja, hogy maguk a tárgyak a különböző hasonlóság paradoxonát közvetítik - vagyis azt, hogy részleteikben egyszerre képezik le a menny dicsőségét, és teszik világossá, hogy ez a menny túl van minden földi dologban való ábrázoláson. Másodszor, a hasonlóság és a hasonlíthatatlanság témáját arra használja, hogy az összehasonlító történelem jelenlegi gyakorlatát kérdőre vonja. Azt javasolja, hogy a vallás, a művészet és a kultúra kortárs tanulmányozóinak kerülniük kellene a pusztán "hasonlónak tűnő" dolgok összehasonlítását, és ehelyett a humanistáknak azt javasolja, hogy fordítsák inkább a kultúrák közötti összehasonlítás felé azokat a különböző és talán vizuálisan különböző tárgyakat, amelyekben az imádók és az elméletalkotók egyaránt megtalálják a "mást", amely a vallásuknak tartós erőt ad.
