Égő fények

Olvasói vélemények

Bella Chagall „Égő fények” című memoárja költői és szuggesztív bepillantást nyújt a forradalom előtti Oroszországban a haszid zsidó életben töltött gyermekkorába, amelyet férje, Marc Chagall illusztrációi egészítenek ki. Míg sok olvasó elbűvölőnek és mélyen belátónak találta a könyvet, mások kritizálták leegyszerűsítő nyelvezetét és a kulturális kontextus hiányát.

⬤ Gyönyörűen megírt, költői nyelvezet
⬤ személyes betekintést nyújt a haszid kultúrába
⬤ Marc Chagall bájos illusztrációival
⬤ élénk képeket és érzelmeket idéz fel
⬤ tanulságos azok számára, akik nem ismerik az európai zsidó életet
⬤ a művészetet és a történelmet kedvelő olvasók körében is visszhangra talál.

⬤ Egyesek szerint az írás túlságosan leegyszerűsítő és gyerekes
⬤ hiányoznak a konkrét kulturális részletek Fehéroroszországról
⬤ az emlékek tekintetében monotonnak vagy irreálisnak tűnhetnek
⬤ nem minden olvasó kapcsolódik az álmodozó stílushoz
⬤ egyesek kritikája szerint nem inspiráló.

(18 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Burning Lights

Könyv tartalma:

Furcsa dolog ez: vágyat érzek arra, hogy írjak, méghozzá az anyanyelvemen, amelyet történetesen azóta nem beszélek, amióta elhagytam a szüleim otthonát. Amennyire távolodtak tőlem a gyerekkorom évei, most hirtelen visszatértek hozzám, egyre közelebb és közelebb, olyan közel, hogy akár a számba is lehelnének.

Olyan tisztán látom magam, ahogy egy pufók kislányként, aprócska kislányként rohangálok mindenfelé, egyik ajtóból a másikba tolakodva, összebújva, mint egy összegömbölyödött kis féreg, a lábamat a széles ablakpárkányainkon felhúzva. Apám, anyám, a két nagymama, a jóképű nagyapám, a saját és a külső családok, a kényelmesek és a rászorulók, esküvők és temetések, utcáink és kertjeink, mindez úgy áramlik a szemem előtt, mint a Dvina mély vize. Az én régi otthonom már nincs ott.

Minden eltűnt, még a halottak is.

Apám, segítsenek az imái, meghalt. Édesanyám él, és csak Isten tudja, hogy él-e még egy nem zsidó városban, amely egészen idegen számára.

A gyerekek szétszóródtak ebben a világban és a másikban, néhányan itt, néhányan ott. De mindegyikük, eltűnt öröksége helyett, magával vitte, mint apja lepelének egy darabját, a szülői ház leheletét. Kibontom örökségem darabkáját, és egyszerre felszállnak orromba a régi otthon illatai.

A fülemben megszólal a bolt lármája és azok a dallamok, amelyeket a rabbi énekelt ünnepnapokon. Minden sarkon egy árnyék bukkan elő, és alighogy megérintem, máris beleránt egy táncoló körbe más árnyakkal. Egymást lökdösik, hátba bökdösnek, megragadnak a kezemnél, a lábamnál fogva, míg végül mindannyian együtt rám borulnak, mint zümmögő legyek serege egy forró napon.

Nem tudom, hová meneküljek előlük. És így, csak egyszer, nagyon szeretném kiszakítani a sötétségből egy napot, egy órát, egy pillanatot, amely eltűnt otthonomhoz tartozik.

De hogyan lehet egy ilyen pillanatot újra életre kelteni? Édes Istenem, milyen nehéz a hús-vér emlékekből előcsalogatni az elmúlt élet egy darabkáját! És mi van, ha kialszanak, sovány emlékeim, és velem együtt elhalnak? Szeretném megmenteni őket. Emlékszem, hogy te, hűséges barátom, gyakran könyörögtél szeretettel, hogy meséljek neked életemről abból az időből, amikor még nem ismertél engem. Ezért írok neked.