Egy gazdaság, sok recept: Globalizáció, intézmények és gazdasági növekedés

Olvasói vélemények

Dani Rodrik „One Economics, Many Receptes” című könyve új nézőpontot kínál a gazdasági növekedésről, és a „növekedési diagnosztikán” keresztül pragmatikus megközelítést hangsúlyoz. A könyv megkérdőjelezi a hagyományos bölcsességet, bemutatva, hogy a sikeres gazdasági stratégiák országonként és kontextusonként nagyon eltérőek lehetnek. Rodrik olyan személyre szabott politikai reformok mellett érvel, amelyek a növekedést gátló konkrét korlátokra összpontosítanak, ahelyett, hogy egy mindenre egyformán alkalmazható modellhez ragaszkodnának. Beszédében kitér az iparpolitika szerepére, a helyi tudás fontosságára és a globális gazdasági receptek buktatóira.

Értelmes és pragmatikus kereteket nyújt a gazdasági növekedés megértéséhez.

Megkérdőjelezi a hagyományos gazdasági elméleteket, és az egyedi körülményekhez igazított, változatos stratégiákat szorgalmaz.

(16 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

One Economics, Many Recipes: Globalization, Institutions, and Economic Growth

Könyv tartalma:

Dani Rodrik vezető közgazdász az Egy gazdaság, sok recept című könyvében azt állítja, hogy sem a globalizátorok, sem a globalizáció ellenzői nem értik jól a dolgot. Bár a gazdasági globalizáció áldás lehet a szegénységből kiásni próbáló országok számára, a sikerhez általában olyan politikákat kell követni, amelyek a helyi gazdasági és politikai realitásokhoz igazodnak, nem pedig a nemzetközi globalizációs intézményrendszer diktátumainak engedelmeskednek.

Az Egy gazdaság, sok recept Rodrik eredeti és nagy hatású gazdasági növekedéssel és globalizációval kapcsolatos szemléletének meghatározó megállapítása, az Egy gazdaság, sok recept megmutatja, hogy a sikeres országok hogyan alakítják ki saját egyedi stratégiáikat - és mit tanulhatnak tőlük más országok. A legtöbb proglobalizáló számára a globalizáció a fejlődő országok gazdasági üdvösségének forrása, és ahhoz, hogy a nemzetek teljes mértékben profitálhassanak belőle, olyan szervezetek, mint a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a Kereskedelmi Világszervezet által kidolgozott és a nemzetközi befektetők és tőkepiacok által érvényesített egyetemes szabályrendszert kell követniük. A legtöbb antiglobalizáló számára azonban az ilyen globális szabályok csak bajt jelentenek, és minél inkább megvédik magukat tőlük a szegény nemzetek, annál jobban járnak.

Rodrik elutasítja mindkét oldal leegyszerűsítéseit, és megmutatja, hogy a szegény országok nem úgy gazdagodnak meg, hogy lemásolják, amit a washingtoni technokraták prédikálnak, vagy amit mások tettek, hanem úgy, hogy leküzdik saját, igen sajátos korlátaikat. És távolról sem áll ellentétben a közgazdaságtannal, hanem pontosan ez az, amit a jó közgazdaságtan tanít.