Egy ritka lány felnevelése: A Memoir

Olvasói vélemények

A könyv Heather Lanier megrendítő memoárja, amelyben egy ritka betegségben szenvedő gyermeket nevelő anyaként szerzett tapasztalatait részletezi. Éleslátó elmélkedéseket nyújt a szülői szerepvállalásról, a szeretetről, az elfogadásról és az egészségügyi rendszerben felmerülő kihívásokról. Sok olvasó találta átélhetőnek, meghatónak és tele van különböző szülői helyzetekben alkalmazható bölcsességgel.

⬤ Kivételesen jól megírt és magával ragadó.
⬤ Átélhető meglátásokat és vigaszt nyújt a fogyatékkal élő gyermekek szüleinek.
⬤ Érzelmesen és őszintén mutatja be a szülői lét kihívásait és örömeit.
⬤ Felhívja a figyelmet a fogyatékosságra és együttérzésre ösztönöz.
⬤ Kötelező olvasmány az egészségügyi szakemberek és a gondozók számára.
⬤ Arra ösztönzi az olvasókat, hogy elgondolkodjanak az elfogadásról és a hagyományos normákon túli életről.

⬤ Egyes olvasók úgy találhatják, hogy a könyv nagymértékben a ritka betegségekkel kapcsolatos sajátos tapasztalatokra összpontosít, ami nem biztos, hogy minden szülőnek tetszeni fog.
⬤ A téma érzelmi súlya egyesek számára nyomasztó lehet.
⬤ Lehet, hogy nem kínál konkrét megoldásokat, inkább a közös tapasztalatokat hangsúlyozza.

(56 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Raising a Rare Girl: A Memoir

Könyv tartalma:

Heather Lanier díjnyertes írónő memoárja egy ritka szindrómával élő gyermek felneveléséről, a normális zsarnoksággal való szembeszállásról és a szülőség mint spirituális gyakorlat elfogadásáról, amely a legjobb módon nyit meg minket.

Mint generációjának sok más nője, Heather Lanier is mindent a könyv szerint csinált, amikor első gyermekét várta. Biotermékeket evett, megerősítéseket mondogatott, és szülés közben gyógyszerszedés nélküli szülési tervet készített, abban a reményben, hogy szuperbabát, egy ultraegészséges embert hozhat létre, akit nagy teljesítményű jövőre szántak.

De lánya, Fiona megkérdőjelezte Lanier minden előítéletét. Fiona egy rendkívül ritka szindrómával, a Wolf-Hirschhorn-szindrómával született, és ijesztő prognózist kapott: jelentős fejlődési elmaradásokat fog tapasztalni, és lehet, hogy nem éri meg a második születésnapját. Lanier nem csak, hogy nem sikerült szuperbabát szülnie, de most már hevesen szerette azt a gyermeket, akit a világ néha elutasított. A diagnózis semmissé tette Lanier maximalista hajlamait, valamint a bizonyosságról, a sebezhetőségről, Istenről és a szeretetről vallott legszorosabb meggyőződéseit.

Apró mozzarella sajtdarabkákkal, a könyvtári mesedélutánra gurított járókerettel, egy beszélő iPad alkalmazással és egy csomó popzenével és reggae-vel anya és lánya azzal töltik napjaikat, hogy mindent megtesznek azért, hogy Fiona táplálékot, mozgást és nyelvet kapjon. Emellett szembesülnek a társadalom fogyatékossághoz való hozzáállásával és a Fiona értékével kapcsolatos, gyakran kegyetlen feltételezésekkel. Lanier rájön, hogy a legnagyobb kérdés nem az, hogy fog-e járni vagy beszélni a lányom, hanem az, hogy hogyan tudom a legjobban szeretni a lányomat úgy, ahogy van?

A Fionát szeretni Lanier számára új felismeréseket nyit meg arról, hogy mit jelent embernek lenni, mit jelent anyának lenni, és mindenekelőtt azt a fájdalmas örömöt és csodát, amely abból fakad, hogy magáévá teszi ritka kislánya egyedi életét.