Olvasói vélemények
Összegzés:Az Éhező angyal, Herta Müller német Atemschaukel című művéből fordított, megrendítő regény, amely a második világháború utáni szovjet kényszermunkatáborokban élő erdélyi németek tapasztalatait tárja fel. A regény a főhős, Leo Auberg szemszögéből vizsgálja a túlélés, az éhezés és az emberi lét témáit a szélsőséges megpróbáltatásokkal szemben. Az írás a költői képeket a rideg valósággal ötvözi, erőteljes, de olykor nyugtalanító olvasmányélményt nyújtva.
Előnyök:A könyv gyönyörűen megírt, költői nyelvezet és élénk képi világ érzékelteti a kényszermunkatáborban töltött élet kemény valóságát. Egyedülálló perspektívát nyújt az ártatlan embereket egy viharos történelmi korszakban ért megpróbáltatásokról, a szenvedés és a túlélés pszichológiai ábrázolása pedig egyszerre érzékeny és éleslátó. Sok olvasó értékeli a karakterek mélységét és az emberi természet szélsőséges körülmények közötti feltárását.
Hátrányok:A regény meglehetősen nyomasztó lehet, és hiányzik belőle a hagyományos cselekményszerkezet, ami egyes olvasókat elidegeníthet. Egyesek túlzottan komornak találják, az éhezés és a kétségbeesés ismétlődő témáival, amelyek nem biztos, hogy mindenkinek tetszenek. Néhány kritikus úgy érezte, hogy az elbeszélői hang nem hiteles vagy magával ragadó, és kritikák érték a végtelennek tűnő felsorolásokat és leírásokat, amelyek fárasztóvá tehetik az olvasás élményét.
(51 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Hunger Angel
Könyv tartalma:
A 2009-es Nobel-díj nyertesének új, mesteri regénye, amelyet azért üdvözöltek, mert a költészet koncentráltságával és a próza őszinteségével ábrázolja a megszállottak tájképét (Nobel-díj Bizottság).
Jeges reggel volt 1945 januárjában, amikor a tizenhét éves Leo Aubergért jött az őrjárat, hogy a Szovjetunió egyik táborába deportálják. Leo a következő öt évet egy kokszfeldolgozó üzemben töltötte, szenet lapátolt, téglát cipelt, habarcsot kevert, és küzdött az éhség könyörtelen számításával, amely a munkatelepen uralkodott: egy lapátnyi szén egy gramm kenyeret ért.
A Nobel-díjas Herta M ller Az éhező angyalban a költői intenzitás és a szenvtelen pontosság egyedülálló kombinációját használja fel, hogy megidézze a munkatáborok torz világát annak teljes fizikai és erkölcsi abszurditásában. Leónak megadta a nyelvet, hogy kifejezze a kifejezhetetlent, miközben az éhség olyan éleslátásra élesíti érzékeit, amely egyszerre hallucinatív és mélységes. Egyik zavarba ejtő jelenetben a leghétköznapibb tárgyak is gyengéd költőiséget nyernek, ahogy új célt kapnak - egy gramofondoboz bőröndként szolgál, egy zsebkendő talizmánná válik, egy hatalmas burkolatcsődarab szerelmesek randevúhelyeként funkcionál. A szív egy pumpává redukálódik, a légzés egy lengő lapát ritmusára gépesül, a szén, a homok és a hó pedig saját akarattal rendelkezik. Az éhség telhetetlen angyallá válik, aki kísérti a tábort, de egyben csupaszív sparringpartnerré is, aki olyan ütéseket osztogat, hogy Leo továbbra is a legmegrázóbb kapcsolatot érzi az élettel.
M ller lélegzetelállító intenzitású szavakba sűrítette Leo küzdelmét, amelyek messze a Gulagon túlra és egy ember lelkének mélységeibe visznek minket.
