Olvasói vélemények
Összegzés:Alan Mooreheadnek a gallipoli hadjáratról szóló könyvéről szóló kritikák a vélemények széles skáláját mutatják be, kiemelve a könyv irodalmi értékét és történelmi jelentőségét egyaránt. Sok olvasó értékeli az élénk leírásokat, a lebilincselő elbeszélést, valamint az események és az érintett személyiségek alapos bemutatását. Egyes kritikák azonban a könyv vélt hiányosságaira összpontosítanak, különösen a török nézőpont kezelését és az elavult kontextust illetően.
Előnyök:⬤ Élénk és magával ragadó írásmód, amely életre kelti az eseményeket.
⬤ A gallipoli hadjárat és kulcsfiguráinak alapos feltárása.
⬤ Megragadó és megrendítő beszámoló a háború emberi áldozatairól.
⬤ A katonák bátorságának és rugalmasságának pontos ábrázolása miatt nagyra értékelik.
⬤ Az I. világháború története iránt érdeklődők számára alapvető olvasmány.
Hátrányok:⬤ Korszerűtlen információkat tartalmaz, és hiányozhatnak belőle a történelmi megértés legújabb fejleményei.
⬤ Kritizálták a török nézőpont nem megfelelő ábrázolása miatt.
⬤ Egyes kritikusok szerint az elbeszélés időnként száraz vagy túlságosan részletes a személyes életekről.
⬤ Azzal vádolják, hogy romantikusan ábrázolja a brit vezetőket, miközben nem kritizálja megfelelően a vezetésüket.
(127 olvasói vélemény alapján)
Könyv tartalma:
A Gallipoli-expedíció Winston Churchill merész és vakmerő terve volt, többek között, hogy a Dardanellák szűkületét tengeri és szárazföldi úton is áttörje, Konstantinápolyt elfoglalja a törököktől, és a Fekete-tengert megnyissa a hatalmas német fronton az oroszok számára utánpótlást és fegyvereket szállító hajók előtt.
A hadjárat minden oldalon katasztrofális emberveszteséggel járt, de a szövetségesek tudta nélkül újra és újra közel kerültek egy olyan cél eléréséhez, amely összességében győzelemhez vezethetett volna.
Ezt az először 1956-ban megjelent könyvet máig a hadjárat legjobb és legmeghatározóbb beszámolójának tartják. Elnyerte a Sunday Times Év legjobb könyve díját, valamint az első Duff Cooper-díjat, amikor a győztes választhatta meg, hogy ki adja át a díjat. Moorehead megfelelő módon Churchillt választotta az előadásra, mert a könyv bebizonyította, hogy a hibák nem a terv kidolgozásában voltak. Valóban, jóval azután, hogy Churchill kegyvesztetten lemondott, új flottát állítottak össze, hogy 1919-ben ismét megkíséreljék a Dardanellák erődítését, amit a háború megszűnésekor és a fegyverszünet aláírásával töröltek.
A Moorehead által feltárt új megvilágításban a gallipoli hadjáratot már nem tekintették baklövésnek vagy meggondolatlan szerencsejátéknak; ez volt a háború legelképzelhetőbb koncepciója, és a benne rejlő lehetőségek szinte kiszámíthatatlanok voltak. Szigorúan katonai szempontból természetesen óriási volt a hatása. Ez volt a legnagyobb kétéltű hadművelet, amelyet az emberiség addig ismert, és olyan körülmények között zajlott, ahol szinte minden kísérleti jellegű volt: a tengeralattjárók és a repülőgépek használata, a modern haditengerészeti ágyúk kipróbálása a parton lévő tüzérséggel szemben, a kis csónakokban partra szálló hadseregek manőverezése az ellenséges partokon, a rádió, a légibomba, a taposóakna és sok más újszerű eszköz használata. Ezek a dolgok Dunkerque-en és a földközi-tengeri partraszálláson keresztül a második világháborúban Normandia lerohanásáig vezetnek. 1940-ben a szövetséges parancsnokok nagyon keveset tanulhattak a franciaországi lövészárkokban a császári seregek elleni hosszú küzdelemből. Gallipoli azonban bánya volt a modern manőverháború, a szárazföldi, tengeri és légi kombinált hadműveletek bonyolultságáról; az akkor elkövetett hibák kijavítása pedig az 1945-ös győzelem alapja volt.
"a huszadik század egyik legnagyobb katonai tragédiájának története, amelyet Alan Mooreheadnél jobban egyetlen író sem írt le." Sir Max Hastings.
