Olvasói vélemények
Összegzés:A könyvet nagyra értékelik a fotográfiáról szóló, magával ragadó és mélyreható esszéiért, amelyekben a személyes betekintést művészi vitákkal kombinálja. Sok olvasó értékeli a közérthető írásmódot és a gondolatébresztő képességet, még évtizedekkel az eredeti megjelenés után is.
Előnyök:⬤ Magával ragadó esszék, amelyek a fotográfiával és művészettel kapcsolatos számos témát érintenek
⬤ közérthető írásmód, amely elkerüli a nagyképűséget
⬤ mély meglátások, amelyek a fotográfia szerelmesei és a művészek körében egyaránt visszhangra találnak
⬤ még évtizedekkel a megjelenése után is aktuális és elgondolkodtató.
Hátrányok:Egyes olvasók kevésbé találhatják vonzónak a tartalmat, ha a hagyományosabb, kevésbé anekdotikus megközelítést kedvelik a fotográfiáról szóló írásokban.
(6 olvasói vélemény alapján)
Könyv tartalma:
A Ghost Image hatvanhárom rövid esszéből - elmélkedésekből, emlékekből, fantáziákból és prózaversekkel határos történetekből - áll, és egyetlen képet sem tartalmaz. Herv Guibert rövid, irodalmi jellegű elmélkedése a fotográfiáról Roland Barthes Camera Lucida című művére válaszul íródott, de mélyen személyes tartalma messze túlmutat a kanonikus szövegen. Egyes esszék Guibert szüleiről és barátairól szólnak, mások régi családi fényképeket és filmeket írnak le, és mindegyiket átszövik reflexiók az emlékezésről, a nárcizmusról, a csábításról, a megtévesztésről, a halálról és az elmulasztott fantomképekről.
A Ghost Image egyszerre memoár és a művészi folyamat feltárása, nemcsak Guibert sajátos tapasztalatait tárja fel, mint meleg művészét, akit a média és az élet múlandósága és testisége ragadott meg, hanem a hivatásának technikai aspektusairól szóló gondolatait is. Az egyik esszében Guibert egy családi portrékat tartalmazó kartondobozban kutat nyomok - válaszok vagy akár kérdések - után szülei és távolabbi rokonai életéről. A nyaralási pillanatképeket és a rég elfeledett filmsztárok dedikált képeit böngészve Guibert így elmélkedik: "Még az arcokat sem ismerem fel, kivéve néha egy-egy nagynéni vagy dédnagynéni arcát, vagy anyám vékony, szőke arcát fiatal lányként". Más esszékben kifejti, hogyan állítja össze a fényképeit, és hogyan - írásban - próbál kitörni és korrigálni technikájának eredendő korlátait, hogy megőrizze azokat a képeket, amelyek fotós technikai hibái miatt elvesznek.
A Jean Genet-t idéző vonásokkal és visszatérő témákkal, amelyek a kortárs művészek munkásságához szólnak a legkülönbözőbb médiumokban, a Guibert's Ghost Image gyönyörűen megírt, melankolikus óda a létezéshez és a művészeti formákhoz, amelyek egyszerre múlékonyak és erőteljesek - egyedülálló memoár a család, az emlékezet, a vágy és a fotográfia találkozásánál.
