Globális egyensúlyhiányok és Bretton Woods tanulságai

Olvasói vélemények

Eichengreen könyve a globális egyensúlytalanságok történelmi és empirikus elemzését mutatja be a Bretton Woods-i rendszer összefüggésében. Bár egyesek dicsérik világosságát és mélységét, kritizálják is, hogy túlságosan tudományos és elavult, és nem foglalkozik a közelmúlt gazdasági fejleményeivel.

⬤ Az összetett gazdasági témák világos és tömör elemzése.
⬤ Kiváló történelmi-empirikus megközelítés, amely összefüggést biztosít a jelenlegi gazdasági helyzetekkel.
⬤ Magával ragadó a nemzetközi monetáris elméletet jól ismerő olvasók számára.
⬤ Erős érvelés az USA folyó fizetési mérlegének hiányát illetően a történelmi összefüggésekhez képest.

⬤ Elavult, mivel a 2007-es megjelenés óta nem tartalmazza a legújabb monetáris fejleményeket.
⬤ Túlságosan tudományos és valószínűleg unalmas néhány olvasó számára, különösen azok számára, akik nem ismerik a témát.
⬤ Hiányoznak a bemutatott bonyolult egyenletek részletes magyarázatai.
⬤ A lábjegyzetekkel szemben a végjegyzeteket részesíti előnyben, ami egyesek szerint zavaró.

(8 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Global Imbalances and the Lessons of Bretton Woods

Könyv tartalma:

Miért nem fenntartható a jelenlegi Bretton Woods-szerű nemzetközi pénzügyi rendszer, amely a központi ország, az Egyesült Államok nagy folyó fizetési mérleghiányával és a periféria masszív tartalékfelhalmozásával jellemezhető.

A Global Imbalances and the Lessons of Bretton Woods című könyvében Barry Eichengreen vitatja azt az érvelést, hogy a mai nemzetközi pénzügyi rendszer nagyrészt analóg az 1958 és 1973 közötti Bretton Woods-i rendszerrel. Akkor, ahogyan most is, érvelése szerint az Egyesült Államok fizetési mérleghiánnyal rendelkezett, nemzetközi tartalékokat bocsátott rendelkezésre más országok számára, és a világ többi része számára végső menedékként szolgáló exportpiacként működött. A történet akkor is folytatódik, és most is, más országok vonakodtak felértékelni valutáikat, mert attól féltek, hogy exportvezérelt növekedésük lelassul, és devizatartalékaik tőkeveszteséget szenvednek. Eichengreen válaszában azzal érvel, hogy a történelmi analógia ereje nem csupán a párhuzamok megtalálásában, hanem a különbségek kiemelésében rejlik, és a világgazdaság mai szerkezetében fontos különbségeket talál. Ezek a különbségek - vonja le a következtetést - azt jelentik, hogy az árfolyamok és a fizetési egyensúlytalanságok jelenlegi konstellációja valószínűleg nem tart olyan sokáig, mint az eredeti Bretton Woods-i rendszer.

A két legmarkánsabb különbség az Egyesült Államok kettős deficitje és alacsony megtakarítási rátája, amelyek nem sok jót ígérnek az ország nemzetközi pozíciójának fenntarthatósága szempontjából. Ezek a különbségek - vonja le a következtetést - azt jelentik, hogy az árfolyamok és a fizetési egyensúlytalanságok jelenlegi konstellációja valószínűleg nem tart olyan sokáig, mint az eredeti Bretton Woods-i rendszer. Miután azonosította ezeket a különbségeket, Eichengreen részletesen megvizsgálja az aranykészletet, azt a mechanizmust, amelyen keresztül az európai központi bankok az 1960-as években igyekeztek támogatni a dollárt. Kimutatja, hogy a pool törékeny és rövid életű volt, ami nem sok jót ígér az ázsiai központi bankok azon közös erőfeszítései számára, amelyek a tartalékdiverzifikáció visszaszorítására és a dollár támogatására irányulnak napjainkban. Tanulmányozza Japán 1971-es kilépését a dollárhoz való kötöttségből, és levonja a tanulságokat Kína nagyobb árfolyamrugalmasságra való áttérése számára. Megvizsgálja a tartalékvaluták versenyének történetét, és felteszi a kérdést, hogy van-e tanulsága annak, hogy a dollár elveszíti-e a nemzetközi valuták közül a vezető szerepét az euróval vagy akár a kínai renminbivel szemben.