Írni, mintha már halott lennék

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik Kate Zambreno alkotói folyamatok feltárását a munkáján keresztül, amely tükrözi a Hervé Guibertről való írásra tett kísérleteit. A könyv az írás, a fotográfia és a halandóság témáin navigál, és egyszerre tekinthető Guibert iránti tisztelgésnek és a narratívák kialakulásának kommentárjának.

A próza magával ragadó és elgondolkodtató, és önreflexív megközelítést kínál az írás aktusáról. Zambreno az élete és Guibert munkássága közötti metszéspontok feltárása érdekesnek tekinthető, egyedi elbeszélői hangja pedig az ismerősség és a barátság érzetét kelti. A könyv első részét különösen érdekesnek jegyzik.

A könyv második része, amely olvasónaplóként szolgál, inkább ismétlődő és kevésbé eredeti, gyakran megismétli a Guibert műveiben már bemutatott gondolatokat. Egyes olvasók úgy érzik, hogy Zambreno a Guibertről szóló kommentárjának fenntartása helyett inkább személyes gondjaira összpontosít, ami ronthat az általános hatáson.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

To Write as If Already Dead

Könyv tartalma:

A To Write as if Already Dead Kate Zambreno sikertelen próbálkozásai körül forog, hogy tanulmányt írjon Herv Guibert To the Friend Who Did Not Save My Life című művéről. Ebben a naplószerű, transzgresszív műben, amely a halála előtti években írt ciklus első darabja, Guibert gyorsasággal és intenzitással dokumentálja az AIDS diagnózisát és szétesését, és egy Michel Foucault-ról mintázott karaktert elegánsít.

A To Write as if Already Dead első fele egy detektívtörténet módjára írt novella, amely egy online barátság rejtélyes eltűnése után kutat, miután intenzív párbeszédet folytat az anonimitásról, a nevekről, a nyelvről és a kapcsolatról. A második rész, egy jegyzetfüzet, amely két test megkettőzött történetét dokumentálja egy másik történelmi csapás közepette, folytatja a meditációt a barátságról, a magányról, az időről, a halandóságról, a bizonytalanságról, a művészetről és az irodalomról.

Ebben a szigorú, pajkos, izgalmas, nem éppen izgalmas tanulmányban Guibert kísértetként kíséri végig az olvasót. Zambreno, aki egy évtizede feszegeti az irodalmi forma határait, módszereit átvéve vizsgálja módszereit, éles érzékkel kínálva Guibert művének energiáját és vallomásos erejét, ódát a sikamlós, alig besorolható műfajhoz. A könyv azt a kérdést teszi fel, ahogyan egykor Foucault tette: „Mi a szerző? „ Zambreno új sürgető erővel tölti meg ezt a kérdést, az internet korának szorongásain, a barátság etikáján és „a test tényein” - betegség, terhesség és halál - keresztül vizsgálva azt.