Értékelés:
A könyv elgondolkodtató elméletet mutat be a szeretet fogalmáról, azt sugallva, hogy az összefonódik az elidegenedés és a szenvedés érzésével. Miközben a szerző amellett érvel, hogy ez a hibás állapot az emberi léthez elengedhetetlenül szükséges, kritika éri a társadalmi cselekvés korlátozott perspektívája miatt, valamint amiatt, hogy nem ismeri el más gondolkodók hasonló elméleteit.
Előnyök:A könyv lenyűgöző és eredeti elméletet kínál a szerelemről, összekapcsolva azt a tágabb egzisztenciális témákkal és az elidegenedés történelmi kontextusával. A meglátások arról, hogy a szerelem a szenvedés ellenére hogyan teremthet értelmet, lenyűgözőek, és az írás kritikus gondolkodásra ösztönöz egy gyakran magától értetődőnek tekintett témáról.
Hátrányok:A szerző nézőpontja talán túlságosan is sivár és elutasító a társadalmi cselekvőképességgel rendelkező világ felépítésének lehetőségeivel szemben. Emellett az elmélet nem annyira eredeti, mint amennyire bemutatja, hiszen előzményei vannak olyan gondolkodók munkásságában, mint Lacan. A könyv kihívást jelentő gondolatai is túlságosan nyugtalanítóak lehetnek egyes olvasók számára, ami a könyv mellőzéséhez vezethet.
(1 olvasói vélemény alapján)
Love: A New Understanding of an Ancient Emotion
Mi a szeretet valódi célja? Miért válogat olyan kíméletlenül a szerettei között? Miért szeretünk egyáltalán?
Ezekkel a kérdésekkel foglalkozva Simon May a szeretet radikálisan új értelmezését fejleszti ki, mint olyan érzelmet, amelyet az iránt érzünk, akit vagy amit az életünk alapjaként tapasztalunk - mint ami az otthon lehetőségét kínálja számunkra egy olyan világban, amelyet rendkívüli módon értékelünk. Úgy látja, hogy a szeretetet az ontológiai gyökerezés ígérete motiválja, nem pedig - ahogyan azt a kétezer éves hagyományok különbözőképpen állítják - a szépség vagy a jóság, a teljesség keresése, az erény, a szexuális vagy reproduktív vágy, az együttérzés, az önzetlenség vagy az empátia, vagy - a ma uralkodó nézetek egyike szerint - a szeretett személy semmilyen tulajdonsága.
Miután May amellett érvel, hogy az olyan alapító nyugati mítoszok, mint az Odüsszeia és Ábrahám Isten kánaáni hívása a Bibliában erőteljesen példázzák a szeretet új felfogását, a továbbiakban e felfogás fényében vizsgálja újra a szeretetnek a szépséghez, a szexhez és a jósághoz való viszonyát, többek között a szépség újszerű elméletét kínálva - és Platónnal szemben azt sugallva, hogy másokat csúnyaságukért is szerethetünk (miközben szépnek is látjuk őket).
Végül azt javasolja, hogy a nyugati világban a romantikus szerelem fokozatosan átadja helyét a szülői szeretetnek, mint a szeretet legértékesebb formájának: nevezetesen annak a szeretetnek, amely nélkül az ember élete nem tekinthető teljesnek vagy igazán virágzónak. May megmagyarázza, hogy miért vált a gyermekkor szentté, a szülői kiválóság pedig a legfőbb ideálissá - és egyben a társadalom erkölcsi egészségének lakmuszpapírjává. Ezzel azt állítja, hogy a gyermek a szeretet első valóban modern, legfőbb tárgya: az első, amely teljes mértékben tükrözi azt, amit Nietzsche Isten halálának nevezett.
