Értékelés:
Carlos Eire „Learning to Die in Miami” című könyvének kritikái kiemelik az elbeszélés mélységét és érzelmi visszhangját, különösen, mivel a szerző kubai bevándorlóként tett utazását követi nyomon. Az olvasók nagyra értékelik Eire történetmesélő képességét és azt, ahogyan az identitás, a veszteség és a megpróbáltatásokkal szembeni ellenálló képesség mély témáit szövi. Sokan ajánlják, hogy ezt a könyvet a „Hóra várva Havannában” után olvassák el, hogy még gazdagabb élményben legyen részük. Vannak azonban a szerző által tett öncélú említések, amelyeket egyesek irritálónak találnak, és néhány esetben erős nyelvezetűek, amelyek egyesek számára ronthatják az olvasás élményét.
Előnyök:Eire mesteri történetmesélését, gazdag érzelmi tartalmát, a bevándorlói tapasztalatokba való mély bepillantást, az élénk karakterábrázolást, a rugalmasság és az identitás átélhető témáit, valamint a kiváló nyelvhasználatot gyakran dicsérik. Sok kritika szerint a könyv inspiráló és méltó folytatás, amely növeli Eire életének és küzdelmeinek megértését.
Hátrányok:Egyes olvasók idegesítőnek tartják a szerző öndicséretre való hajlamát. Néhányan megemlítik az erős nyelvezetet, amely talán nem minden olvasó számára megfelelő. Egyes élmények érzelmi súlya nehéz olvasmány lehet azok számára, akik érzékenyek a trauma és a veszteség témáira.
(103 olvasói vélemény alapján)
Learning to Die in Miami: Confessions of a Refugee Boy
Folytatja a National Book Award-díjas Havannai hóra várva című könyvben megkezdett személyes történetet, a kubai forradalom által elszakított és a Kennedy-kormányzat éveiben Miamiba telepített fiú inspiráló, szomorú, vicces, zavarba ejtően szép történetét.
A 2003-as, National Book Award-díjjal jutalmazott emlékiratában, a Havannai hóra várva Carlos Eire elmesélte, hogyan nőtt fel Kubában, közvetlenül a Castro-revolúció előtt és alatt. A könyv szó szerint a levegőben ér véget, amikor a tizenegy éves Carlos és idősebb testvére egy repülőgépen elhagyják Havannát - több ezer másik gyerekkel együtt -, hogy 1962-ben Miamiban kezdjék új életüket. Évekbe telik, mire újra láthatja édesanyját. Szeretett apját soha többé nem láthatja.
A Learning to Die in Miami című könyv akkor kezdődik, amikor a repülőgép leszáll, és Carlos egyszerre szorongva és izgatottan néz szembe új életével. Hamar rájön, hogy ahhoz, hogy új, amerikai énje létrejöjjön, kubai énjének "meg kell halnia". Így hát nagy vállalkozó kedvvel és céltudatosan nekivág az útnak.
Követjük, ahogy Carlos alkalmazkodik az új otthonához. A fiatal Carlosnak angolul kell tanulnia, amerikai iskolába kell járnia, és bizonytalan a jövője, így szembesül a bevándorlók ősrégi problémájával: körülveszik az amerikai bőség, de nem tudnak azonnal részesülni belőle. Az a bőség, amit Amerika nyújtani tud, izgatja őt, és függetlenül attól, hogy élethelyzete mennyire zord, lelkesen vág neki a saját személyes asszimilációs programjának, szinte azonnal leveti régi életének nyomait, még a nevét is Charles-ra változtatja. Kuba távoli és homályos elképzeléssé válik elméje hátsó részében, valami olyasmivé, amit valaha jól ismert, de mostanra "megszűnt a világ része lenni".".
De miközben Carlos megbarátkozik a furcsa környezettel, a felnőtté válás mindennapi problémáival is meg kell küzdenie. A nevelőotthonok közötti állandó ingázás, és az a felismerés, hogy a szülei messze, Kubában vannak, ráébreszti arra, hogy élete visszavonhatatlanul megváltozott. A múlt és a jövő között ide-oda villogva követhetjük, ahogy Carlos egyensúlyoz a múlt és a jelen otthona közötti szakadék között, és megtalálja az útját ebben a különös, új világban, amely látszólag a végtelen lehetőségek izgalmas ígéretét hordozza magában, és amelyet végül a sajátjának fog tekinteni.
Az Ördögűzés és óda, a Tanulj meg meghalni Miamiban a megújulás ünnepe - azoké az időké, amikor biztosak vagyunk benne, hogy meghaltunk, és aztán valahogyan, csodával határos módon újjászületünk.
