Olvasói vélemények
Összegzés:Wendy Pearlman „Megszállt hangok” című könyve az izraeli megszállás alatt élő palesztinok történeteinek gyűjteményét mutatja be, kiemelve küzdelmeiket és perspektíváikat. A könyvet egyszerre dicsérik azért, mert hangot ad a marginalizált elbeszéléseknek, és kritizálják a vélt elfogultság és a kiegyensúlyozott képviselet hiánya miatt.
Előnyök:A könyv hatékonyan ad hangot a mindennapi palesztinoknak, személyes és érzelemdús beszámolókat nyújt a megszállás alatti életükről. Rávilágít a konfliktus emberi dimenziójára, és így alapvető olvasmány azok számára, akik meg akarják érteni a palesztin nézőpontot. Sok olvasó nagyra értékeli a szerző szelíd és együttérző írói stílusát, és a könyv gazdag érzelmi hatásáról és megidéző történetmeséléséről ismert. Az interjúalanyok eltérő háttere szintén mélyebbé teszi az elbeszélést.
Hátrányok:A kritikusok szerint a könyv túlságosan egyoldalú, és nem foglalkozik kellőképpen az izraeli-palesztin konfliktus összetettségével, különösen az Izrael alapítását övező történelmi összefüggésekkel. Egyes kritikák szerint a bemutatott elbeszélésekből hiányzik a palesztinok felelősségének elismerése a konfliktusban. Panaszkodtak az antiszemitizmus vélt jelenlétére és az egyensúly hiányára, és egyes olvasók úgy érzik, hogy a könyv kizárólag Izraelt okolja a folyamatban lévő problémákért, anélkül, hogy felismerné a szélesebb politikai dinamikát.
(22 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Occupied Voices: Stories of Everyday Life from the Second Intifada
Könyv tartalma:
Miközben a közel-keleti békefolyamat szétesik, és megkezdődik a második palesztin intifáda, Wendy Pearlman, egy fiatal zsidó nő az amerikai Középnyugatról Ciszjordániába és a Gázai övezetbe utazik, hogy beszéljen a hétköznapi palesztinokkal.
Orvosokkal, művészekkel, iskolásokkal és olyan családokkal folytatott beszélgetéseiből, akik elvesztették szeretteiket, vagy végignézték otthonuk lerombolását, figyelemre méltó történet kerekedik ki. A humoros és tragikus történeteik olyan képet festenek a palesztinokról, amely éppoly őszinte, mint amilyen szokatlan a nyugati médiában: hétköznapi emberekről van szó, akik egyszerűen csak hétköznapi életet akarnak élni.
Ahogy Pearlman írja, „a személyes történetek és a szívből jövő reflexiók, amelyekkel találkoztam, nem a zsidók iránti gyűlöletet vagy az izraeliek tengerbe lökésének vágyát mutatták. Inkább egy olyan nép portréját festették le, amely pontosan arra vágyott, ami az első izraelieket is inspirálta: a lehetőségre, hogy egy saját ország polgárai lehessenek.”.
