Olvasói vélemények
Összegzés:Erin Manning Always More Than One című műve folytatja a művészeti és tapasztalati folyamatok feltárását, olyan fogalmakra összpontosítva, mint a „bodying” és a „worlding”. A könyvben összefonódik a tánc, a művészet, a film és az autista tapasztalatok, egyedülálló perspektívát nyújtva a relacionalitásról anélkül, hogy absztrakt elméletbe esne. Manning írása egyensúlyt teremt az ékesszólás és a komplexitás között, magával ragadja az olvasót, miközben kihívásokat is támaszt. Az autizmus empatikus kezelése kiemelkedő elem, rávilágítva a tapasztalat és az etika árnyalataira.
Előnyök:⬤ Mélyen magával ragadó és a tánc, a művészet és a film témáit szövi át
⬤ egyedülálló filozófiai nézőpontot mutat be a relacionalitásról
⬤ az autizmus erős empatikus kezelése
⬤ jól kutatott és részletgazdag
⬤ lenyűgöző viták a különböző művészeti hatásokról.
Hátrányok:⬤ Manning prózája összetett és kihívást jelentő olvasmány lehet, egyes részek nehezen érthetőek
⬤ türelmet és a tárgyalt filozófiai fogalmak ismeretét igényelheti
⬤ a stílus egyes olvasók számára őrjítő lehet.
(1 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Always More Than One: Individuation's Dance
Könyv tartalma:
Az Always More Than One című könyvében Erin Manning filozófus, képzőművész és táncos a „több mint ember” fogalmát vizsgálja a mozgás, az érzékelés és a tapasztalat összefüggésében. Whitehead folyamatfilozófiájából és Simondon individuációelméletéből kiindulva a korábbi munkáiban kidolgozott mozgás- és viszonyfogalmakat a „koreográfiai gondolkodás” fogalma felé terjeszti ki.
Itt a koreográfiai gondolkodást arra használja, hogy a tapasztalatnak a bevett kategóriákba való belehelyezése előtti észlelési módját vizsgálja. Manning ezt az „autisztikus észlelés” fogalmához kapcsolja, amelyet autisták úgy írnak le, mint egy relációs mező tudatosságát, amely megelőzi az úgynevezett neurotipikus tendenciát, hogy a tapasztalatot előre meghatározott szubjektumokra és objektumokra „darabolják”. Az autisták elmagyarázzák, hogy ahelyett, hogy egy adott környezetbe lépve azonnal megkülönböztetnék egymástól a tárgyakat - például székeket, asztalokat és embereket -, azt tapasztalják, hogy a környezet fokozatosan formálódik.
Manning azt állítja, hogy a tudatosságnak ez a módja áll minden észlelés hátterében. Amit észlelünk, az először sohasem egy szubjektum vagy egy tárgy, hanem egy ökológia.
Ebből a nézőpontból azt javasolja, hogy fontoljunk meg egy olyan ökológiai politikát, ahol a mozgás és a kapcsolat elsőbbséget élvez az olyan előre meghatározott kategóriákkal szemben, mint a neurotipikus és a neurodiverz, vagy az emberi és a nem emberi. Mit jelentene a kollektív individuáció ökológiai politikájának elfogadása?
