Nerva és a Kr. u. 96-99-es római örökösödési válság

Olvasói vélemények

John Grainger könyve a Domitianus császár Domitianus Kr. u. 96-ban történt meggyilkolását követő eseményekre összpontosítva vizsgálja a hatalom Domitianus császártól Nerva és végül Traianus császárig tartó átmenetét. Nerva életrajza helyett inkább a politikai dinamikába és a hatalomváltás következményeibe merül el a római történelem egy kritikus időszakában.

A könyv jól megírt, lebilincselő, és világos képet nyújt a viharos átmeneti időszakról. Grainger hatékonyan ötvözi a spekulációkat a meggyőző érvekkel, és ezzel olyan elbeszélést hoz létre, amely egyszerre informatív és lebilincselő. Az érintett szereplők, különösen Nerva és Trajanus feltárása mélyebbé teszi a történelmi elemzést. Emellett tömör, így elérhetővé teszi a rövid, de átfogó áttekintést kereső olvasók számára.

Néhány kritika megjegyezte a könyv spekulatív jellegét, mivel Grainger a korlátozottan fennmaradt bizonyítékok miatt gyakran kénytelen feltételezésekre támaszkodni. Emellett, bár a könyv értékes betekintést nyújt, talán nem mélyül el eléggé Nerva életében, és egyes olvasók esetleg több életrajzi részletre vágynak.

(10 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Nerva and the Roman Succession Crisis of AD 96-99

Könyv tartalma:

Rómában a császári utódlás közismerten bizonytalan volt, és ahol csak lehetett, az örökösödést részesítették előnyben.

John Grainger részletes tanulmánya az intrikák és összeesküvések időszakát vizsgálja. Feltárja, hogyan, miért és ki ölte meg Domitianust, az utódjául választott Nerva uralkodását, és végül Nerva saját maga által választott utódját, Traianust, aki az esélyek ellenére erős és elismert császárrá vált.

Talán a legjelentősebb, hogy Grainger ennek a dinasztikus bizonytalanságnak a hatásait vizsgálja a római uralkodócsoporton belül és kívül egyaránt, és azt a kérdést teszi fel, hogy miért nem tört ki polgárháború ebben a politikai felfordulással teli időszakban.

Az utolsó dinasztia bukása Kr. u. 68-ban káros katonai konfliktushoz vezetett; a következő kudarcnál Kr. u. 192-ben újabb háború tört ki; a harmadik századra a polgárháború intézményesült, és az egész császári struktúra végső bukásának egyik fő oka volt. Grainger amellett érvel, hogy bár Kr. u. 96-98 kiemelkedik a meg nem történt polgárháborúból, mégis vészesen közel állt hozzá.