Panzerjager vs KV-1 - Keleti front 1941-43

Eredeti címe:

Panzerjager vs KV-1 - Eastern Front 1941-43

Könyv tartalma:

Amikor a Wehrmacht megszállta a Szovjetuniót, rájött, hogy az oroszok nehéz harckocsikkal rendelkeznek, amelyek ellen a német páncéltörő ágyúk hatástalanok voltak.

A német hadsereg 1936-ban fejlesztette ki a 37 mm-es Pak 36-ost, hogy elsődleges fegyverként szolgáljon a páncélosok számára, akik a gyalogos hadosztályok páncélelhárításáért voltak felelősek. Felismerve, hogy a Wehrmacht új támadási doktrínái a páncélosok lökéshatását, tűzerőjét és mozgékonyságát kívánták teljes mértékben kihasználni, a páncélvadászok célja az volt, hogy a német gyalogság képes legyen az ellenséges harckocsik elhárítására. Bár a Pak 36 megfelelő volt a legtöbb háború előtti harckocsi ellen, az 1940-es nyugati hadjárat során nem bizonyult képesnek a brit Matilda II vagy a francia Char B legyőzésére, ezért a Wehrmacht megkezdte az 50 mm-es Pak 38-as fejlesztését, hogy leváltsa azt. Az átfelszerelés folyamata azonban lassú volt, és a legtöbb német gyalogos hadosztály, amely 1941-ben részt vett a Szovjetunió lerohanásában, csak egy maroknyi Pak 38-assal rendelkezett, és továbbra is főként a Pak 36-osra támaszkodott. Alig négy nappal az invázió után a német csapatok a litvániai Raisinai közelében találkoztak az első KV-1 és KV-2 harckocsikkal, és kiderült mind a Pak 36 (amelyet hamarosan gúnyosan "ajtókopogtatónak" neveztek), mind a Pak 38 impotenciája.

Így a döntő hadjárat kezdetén a német hadsereg szembesült a ténnyel, hogy páncélosai nem képesek hatékony páncélelhárítást biztosítani a szovjet nehézpáncélosok ellen, és a Wehrmacht kénytelen volt egy gyorsprogramot elfogadni a hadosztályszintű páncélelhárítás korszerűsítésére. Az új fegyverek, köztük a 75 mm-es Pak 40, elfogták a szovjet 76. 2 mm-es lövegek Pak 36(r)-re átalakítva, a HEAT lövedékek és a volfrámmagos lövedékek, lehetséges megoldást kínáltak a szovjet páncélos óriások ellen, de időre volt szükség a kifejlesztésükhöz. Addig is a páncélosok kénytelenek voltak különféle ad hoc taktikákat és beugró felszereléseket alkalmazni, hogy a nehéz szovjet harckocsikkal vívott egyenlőtlen párharcban fennmaradjanak.

A szovjet oldalon a Vörös Hadsereg a spanyol polgárháború tanulságai alapján úgy döntött, hogy kifejleszt egy nehéz "áttörő" harckocsit az ellenséges gyalogsági védelem szétzúzására. Az eredmény az 1939-ben bevezetett KV-1 és KV-2 harckocsik lettek. A Barbarossa hadművelet kezdetén mindkét harckocsi gyakorlatilag sebezhetetlen volt a páncélosok fegyvereivel szemben, és több alkalommal is bizonyították, hogy képesek a német gyalogság lerohanására. Ez az előny lehetőséget adott a Vörös Hadseregnek 1941 ősze és 1942 tavasza között arra, hogy nehéz harckocsijaival kétségbeesett ellentámadások sorozatában visszaverje a német inváziót. A szovjet előny szűk volt azonban, és a szovjet KV nehéz harckocsik és a német páncélosok párharca nagy hatással volt az 1941-42-es stratégiai kezdeményezésért folytatott küzdelemre.