Olvasói vélemények
Összegzés:Bonnie Honig „Public Things” című könyve a „dolgok” szerepét vizsgálja a politikai elméletben és a demokratikus életben, hangsúlyozva jelentőségüket a közösség és a nyilvános tér alakításában. Kreatívan ötvözi Winnicott és Arendt filozófiáit, és különböző eseteket elemez, kiemelve az infrastruktúra és a közös erőforrások fontosságát a demokráciában.
Előnyök:A könyv erőteljesen érvel és intellektuálisan ösztönző, új perspektívát kínál a demokratikus kultúra megismerésére. Sikeresen ötvözi a filozófiai vizsgálódást a gyakorlati példákkal, ami egyszerre éleslátóvá és magával ragadóvá teszi. Honig írása közérthető és társalgási jellegű, ami fokozza az olvashatóságot.
Hátrányok:Egyes olvasók talán kevésbé találják vonzónak a demokrácia nem hagyományos témáira (mint például az infrastruktúra és a közterek) való összpontosítást, mint a szabadság és egyenlőség hagyományosabb tárgyalásait. A különböző filozófiai keretek összeszövésének összetettsége szintén kihívást jelenthet néhány olvasó számára.
(2 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Public Things: Democracy in Disrepair
Könyv tartalma:
A neoliberalizmus mai világában a hatékonyságot a politikai és gazdasági egészség eszközeként kezelik. Az állami bürokráciát - de nem a vállalati bürokráciát - nem tekintik hatékonynak, a privatizációt pedig a társadalmi bajok csodaszerének tekintik. A Public Things: Democracy in Disrepair című könyvében Bonnie Honig felteszi a kérdést, hogy lehetséges-e a demokrácia a közszolgáltatások, közterek és közművek hiányában. Más szóval, ha a neoliberalizmus a demokráciának csupán a választási többséget és a tanácskozási eljárásokat hagyja meg, miközben a demokratikus államokat megfosztja a közdolgok tulajdonjogától, akkor mi lesz ennek a hatása?
Tocqueville-t követve, aki a "közös vágyak tárgyainak közös követése" erényeit dicsérte, Honig nem a démoszra, hanem a demokratikus élet tárgyaira összpontosít. A demokrácia, mint rámutat, közdolgokat - infrastruktúrát, emlékműveket, könyvtárakat - posztulál, amelyeket a polgárok használnak, ápolnak, javítanak, és amelyek összegyűjtenek. Az "összegyűjtés" D. W. Winnicott munkásságára utal, a tárgykapcsolati pszichoanalitikusra, aki népszerűsítette az "átmeneti tárgyak" gondolatát - a játékok, plüssmackók vagy kedvenc takarók, amelyeken keresztül a csecsemők egységes énként kezdik megérteni magukat, akiknek van egy belső és egy külső énjük másokkal kapcsolatban. A Public Things tétje az, hogy az átmeneti tárgyaknak a csecsemők számára végzett munkáját a demokratikus polgárok számára analóg módon a közdolgok végzik, amelyek tárgyi viszonyba kényszerítenek minket másokkal és önmagunkkal.
A közdolgok a közdolgok történelmileg faji jellegével is foglalkozik: az őslakosoktól elvett közterületeket, a közjavakhoz való hozzáférést a fehér többségre korlátozták. Hannah Arendtre támaszkodva, aki úgy látta, hogy az emberek által létrehozott dolgok hogyan kölcsönöznek stabilitást az emberi világnak, Honig megmutatja, hogy Arendt és Winnicott - mindketten az életszerűség teoretikusai - hogyan emelik ki a tárgyak állandóságához szükséges anyagi és pszichológiai feltételeket és az egalitáriusabb demokráciához szükséges jóvátételi munkát.
