Olvasói vélemények
Összegzés:A „Tally-Ho” című könyv vegyes kritikákat kapott, egyes olvasók nagyra értékelik, hogy a brit csata korai szakaszára összpontosít, míg mások kritizálják, hogy a taktikai vezetés elemzéséből hiányzik a mélység és az eredetiség. Sokan ismétlődőnek találták a tartalmat, és félrevezetőnek találták a címet, mivel azt sugallja, hogy a taktikai vezetésre összpontosít, ami nem valósul meg. Összességében az olvasók a grafikák minőségével és az írásmóddal kapcsolatos problémákat jegyeztek meg.
Előnyök:Néhány olvasónak tetszett, hogy a brit csata korai szakaszaira összpontosít, és hogy megpróbálja elemezni a RAF taktikáját, míg mások értékelték a Luftwaffe egyes bevetéseiről közölt konkrétumokat és a szerző konkrét eseményekre vonatkozó meglátásait.
Hátrányok:Számos kritika rámutatott, hogy a könyv ismétlődik, és nem járul hozzá semmi újdonsággal a témához, így unalmasnak érződik. A címet félrevezetőnek tartják, a taktikai vezetés vizsgálata nem elégséges. A grafika minőségét kritizálták, az írásmódot pedig száraznak és nem lebilincselőnek írták le. Összességében az olvasók úgy érezték, hogy a könyv túlárazott a tartalmához képest.
(4 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Tally-Ho: RAF Tactical Leadership in the Battle of Britain, July 1940
Könyv tartalma:
Vajon a Dél-Anglia fölött 1940 hosszú őszén a századok vezetői és az őket támogató, a századokat a csatába vezető repülőparancsnokok elhanyagolták-e a történelemkönyvekben? Patrick Eriksson szerint igen.
A kis egységek vezetőinek taktikai képességei döntő szerepet játszottak a csata megnyerésében, és az a sok újítás, sőt kísérlet, amelyet az aktív harcok során kipróbáltak, vizsgálatot érdemel.
A háború előtti, a légügyi minisztérium által nagyon kedvelt vadászterületi támadások, amelyek azon az elképzelésen alapultak, hogy az érkező német bombázók a német hazai légi bázisoktól való távolság miatt kíséret nélkül maradnak, szinte teljesen megbízhatatlannak bizonyultak; akkoriban senki sem gondolta, hogy Franciaország elesik, lehetővé téve, hogy az ellenséges vadászgépek közvetlenül a Csatorna túloldalán állomásozzanak. Dowding kiépítette a védelmi rendszert, és még a háború előtt működőképessé tette; azt is megakadályozta, hogy túl sok vadászgép induljon Franciaországba.
A csata során stratégiai szerepet játszott, a veszteségek minimalizálása mellett tartotta a vadászrepülő-parancsnokságot; ez közvetlenül összefüggött a kis brit vadászrepülő-alakulatokkal, lényegében egy századdal - minden támadást így több különálló század támadott - ez a megközelítés csökkentette a veszteségeket és biztosította a támadások sorozatát. Dowding alárendelt csoportparancsnokai, elsősorban Keith Park a 11-es csoportból, vívták a tényleges taktikai csatát, minden nap eldöntve, hogy hány századot osztanak be egy-egy rajtaütéshez.
A századvezetőknek ismerniük kellett a német bombázóalakulatok típusát a vadászgépek támadási módszereinek kiválasztásához; a német kísérő vadászgépek elrendezését; és azt, hogy hogyan érjék el a finom egyensúlyt a bombázóalakulatok felbomlasztásához szükséges agresszivitás és az elakadó és küzdő gépek utólagos megsemmisítésének lehetővé tétele, valamint a saját pilótáik veszteségeinek korlátozása közötti nagy jelentőségű egyensúly között.
A szerző bemutatja, hogyan sikerült ezt elérni - vagy nem elérni.
