Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Jóval azelőtt, hogy elkezdtünk volna "nyilvános értelmiségiekről" beszélni, a "nyilvánosság" és az "értelmiség" eszméi számos európai filozófus és politikai teoretikus körében megdöbbenést keltettek. A Thinking in Public azt az ambivalenciát vizsgálja, amelyet ezek az összekapcsolódó eszmék váltottak ki az 1900 körül született európai zsidó gondolkodók generációjában.
Hannah Arendt, Emmanuel Levinas és Leo Strauss életének és munkásságának összehasonlításával, akik a Dreyfus-ügy nyomán nőttek fel, és a filozófus - és valamikor nemzetiszocialista - Martin Heideggerrel együtt tanultak, Benjamin Aldes Wurgaft új, meglepő perspektívát kínál a filozófusok és a politika kapcsolatára. Wurgaft nem az értelmiségi figurát ünnepli vagy ítéli el, hanem azt állítja, hogy az értelmiségiekről és közönségükről szóló történetek hasznos barométerei politikai reményeinknek és félelmeinknek.
Milyen elképzeléseket tartalmaznak ezek a történetek magáról a filozófiáról és a közönségnek az ésszerű vitára való képességéről? És mit gondolunk, milyen munkát végezhetnek és kellene végezniük a filozófusoknak és más gondolkodóknak a tantermen kívüli világban? Arendt, Levinas és Strauss között nagyok voltak a különbségek, de Wurgaft megmutatja, hogy mindhárman arra a meggyőződésre jutottak, hogy a filozófus társadalmi szerepének kérdése a századuk kérdése. Az értelmiségi figurája nem egy utánozandó eszménykép volt, hanem inkább provokáció, amely arra hívta fel ezt a három gondolkodót, hogy feltegye a kérdést, vajon az igazság és a politika valaha is összhangba hozható-e, a filozófia alapvetően világi vagy világtalan gyakorlat-e?
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)