Tűz és kő: Az erődítményes hadviselés tudománya 1660-1860

Olvasói vélemények

Christopher Duffy „Tűz és kő” című könyve pozitív és negatív kritikákat egyaránt kap. Sok olvasó nagyra értékeli a részletes kutatást, az erődök tervezésének és az ostrommechanikának technikai tárgyalását, valamint a rengeteg ábrát és szójegyzéket. Egyesek azonban úgy találják, hogy a könyv unalmas és rosszul szervezett, hiányzik belőle a tágabb kontextus, és gyakran ismétlődik a tartalma.

⬤ Jól kutatott és informatív
⬤ kiváló illusztrációk és diagramok
⬤ átfogó szójegyzék
⬤ mély betekintést nyújt az erődök tervezésébe és az ostromhadviselésbe
⬤ alkalmas a hadtörténelem szerelmesei és kutatói számára
⬤ hatalmas mennyiségű technikai részletet mutat be azok számára, akik hajlandóak mélyen belemélyedni.

⬤ Egyesek számára unalmas és fárasztó lehet
⬤ az információk ismétlődőnek tűnhetnek
⬤ hiányzik az erődítmények különböző aspektusainak szélesebb kontextusa
⬤ az alkalmi olvasók számára összetettnek és igényesnek tűnik
⬤ néhány kritika a szervezéssel és az áttekinthetőséggel kapcsolatban.

(9 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Fire and Stone: The Science of Fortress Warfare 1660-1860

Könyv tartalma:

Christopher Duffy briliáns erődítési és ostromtechnikai története a témában elérhető legjobb általános munka. A könyv a haditechnika klasszikus korszakát öleli fel, amelyet Vauban, XIV.

Lajos francia király főmérnöke előfutárának munkássága fémjelzett. Az erődök felfogásában és használatában a következő 200 évben meglepően kevés változás történt, amíg a puskás tüzérség megjelenése drámai új ötleteket nem hozott a játékba. Duffy megvizsgálja az erődök rendeltetését Európa-szerte, valamint a korabeli vitákat támadó és védelmi célú felhasználásukról.

Elemzi azokat a stratégiai és szerkezeti megfontolásokat, amelyek helyszínüket meghatározták, és leírja, hogyan és kik tervezték, tervezték és építették őket. Ezután elmagyarázza, hogyan zajlott egy ostrom a kezdetektől a végéig: a tervek és az előkészületek, az erőd beruházása, a módok, amelyekkel egy erődöt formális ostrom nélkül is le lehetett építeni, és maga az ostrom minden szakasza, a frontális támadás kiválasztásától a lerohanások ostromáig és a kapitulációig.

A part menti erődítmények elhelyezésének, kialakításának, valamint támadási és védekezési technikáinak különbségeivel is foglalkozunk. Duffy olyan emberek beszámolóiból vett szemelvények felhasználásával, akik részt vettek a tényleges ostromokban, vagy akiket maguk is ostrom alá vettek, az ostromhadviselés emberi oldalát éppúgy bemutatja, mint annak tisztán technikai vonatkozásait.

Az átfogó kép érdekében négy nagy ostromot követ nyomon teljes egészében: Namur 1692-ben és 1695-ben, amikor Vauban és holland kollégája, Coehoorn küzdöttek meg egymással; Antwerpen francia ostroma 1832-ben, amely megmutatta, hogy mennyire nem változott az ostromtechnika Namur óta; és Algír angol-holland tengeri bombázása 1816-ban. Duffy világos látásmódja és a részletek ügyes kezelése teszi a Tűz és kő című könyvet lebilincselő olvasmánnyá és felbecsülhetetlen értékű információforrássá.