Travels in Translation: Sea Tales at the Source of Jewish Fiction
A héber írás a beszélt nyelvként való "újjászületése" előtt évszázadokon át olyan volt, mint egy varázslatos palackba zárt hajó, amely fokozatosan változtatta a formáját, de soha nem utazott ki a világba. Elszigetelten, az ősi héber hajó elgyengült, mert a Biblia nyelve nem volt alkalmas arra, hogy a modern európai életet reprezentálja. A jiddis és német nyelv korai modern beszélői életet leheltek a héber nyelvbe, amikor párbeszédeket, leírásokat és gondolatmeneteket fordítottak héberre a népnyelvükből. A zarándok- és kalandtörténetek elbeszélésével a zsidók kihúzták a hajót a palackból, és a modern héber nyelvet a világba küldték.
Az Utazás a fordításban című könyvében Frieden a modern héber irodalom 1780 utáni megjelenését elemzi, egy olyan időszakot, amikor a zsidók túlléptek a hagyományos Tóra- és Cion-központú világképükön. A felvilágosult szerzők eltértek a zarándoklatok elbeszélési hagyományaitól, és kisajátították az Amerikába, a Csendes-óceánra és az Északi-sarkvidékre szóló utazási elbeszéléseket. Az európai nyelvekből származó tengeri utazási történetek lefordítására tett erőfeszítések - a tengerészeti kifejezésekkel, a tág horizontokkal és az egzotikus eseményekkel - különleges követelményeket támasztottak a héber írókkal szemben. Le kellett győzniük azt a hajlamukat, hogy minden fordulóban bibliai kifejezéseket vezessenek be, hogy egy új, élénk, leíró nyelvet alakítsanak ki.
Ahogy Frieden ügyes nyelvészeti elemzéssel kifejti, 1818-ra egy gyökeresen új héber nyelvű utazási irodalom jött létre. Olyan szerzők, mint Mózes Mendelsohn-Frankfurt és Mendel Lefin olyan könyveket adtak ki, amelyek új irodalmi utat jelöltek ki a világban és az európai történelemben. A modern zsidó irodalom eredetét új szemszögből vizsgálva Frieden új megközelítést kínál az irodalomtudomány számára, amely a fordítástudomány és az útleírás metszéspontjában helyezkedik el.
