Eredeti címe:
Poems, Volume 2
Könyv tartalma:
Aurelius Prudentius versei jelen sorozat két kötetében, a 43. kötetben és ebben az 52.
kötetben jelennek meg. Nem mondhatjuk, hogy a költészet, irodalmi értelemben, keresztény környezetben virágzott volna igazán. A latin keresztény költők közül azonban a legnagyobb volt a jelen szerző, aki a három város valamelyikében született: Tarragona, Saragossa és Calahorra.
A modern tudomány Calahorrát részesíti előnyben.
Prudentius bármilyen értékelésének magában kell foglalnia művei bizonyos hibáinak elismerését, nevezetesen himnuszainak hosszúságát és terjedelmét, a mártírok kínjainak nyers realizmusát, a hosszú, deklamáló beszédeket, allegóriáinak valótlanságát, valamint az alliteráció és az asszonancia túlzott használatát. Bár írásai összességükben sok esetben nem sorolhatók a nagy költők közé.
Prudentius technikai képessége meghaladja a többi keresztény latin költőét. Ő a keresztény óda és a keresztény allegória megalkotója. Van benne valami Vergilius epikus erejéből és Horatius lírai szépségéből és változatosságából.
Prudentius azonban még nagyobb nagyságra tarthat igényt költészetének keresztény gondolatvilágában és ihletettségében. Egy nemrégiben megjelent kritikus igazat mondott: Prudentius „elsősorban katolikus, és csak másodsorban költő”. Hitvallása a nikaiai hitvallás.
Költészetében Prudentius a kereszténységnek a pogányság feletti győzelmét ünnepli. Úgy látta, hogy az Egyház a bálványimádás és az eretnekség erői ellen folytatott háromszáz éves harcából győztesen kerül ki, üdvözítő tanítása és vértanúinak vére révén.
Látta, hogy a pogány templomok helyén pompás bazilikák emelkednek, mind Spanyolországban, mind Rómában. A negyedik század végi keresztény gondolkodás és kultúra történetírójaként Prudentiust nem lehet túlbecsülni.
