Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv túlnyomórészt negatív kritikákat kapott, elsősorban a jelentős mennyiségű ténybeli pontatlanság, a rossz korrektúra, valamint a történelmi személyek és események félrevezető ábrázolása miatt. A recenzensek bizalmatlanságot fejeznek ki a tartalommal kapcsolatban, ami aláássa a szerző hitelességét.
Előnyök:A könyv előnyeiről nem számoltak be.
Hátrányok:A könyv tele van téves információkkal, köztük elemi ténybeli tévedésekkel, nem megfelelő lektorálással (pl. helytelen szóhasználat) és helytelen történelmi hivatkozásokkal (pl. nevek téves azonosítása és az idősíkok összekeverése). A recenzensek megjegyezték, hogy az idézetek elferdítésére és az események és személyek elfogult bemutatására hajlamos. Összességében a pontatlanságok rontják a könyv megbízhatóságát és pontosságát, így az a „félretájékoztatás katasztrófája”.
(1 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Race for the Atomic Bomb: Scientists, Spies and Saboteurs - The Allies' and Hitler's Battle for the Ultimate Weapon
Könyv tartalma:
Az atombomba kifejlesztéséért folyó verseny teljes története a különböző háborúzó nemzetek között.
1938. december 19-én Otto Hahn, aki a berlini Kaiser Wilhelm Kémiai Intézetben dolgozott, olyan kísérletet végzett, amelynek eredményei zavarba ejtették. Emigráns munkatársának, Lise Meitnernek kellett elmagyaráznia, hogy egy uránatomot hasított fel, ami akkoriban úgy tűnt, hogy minden ismert fizikai törvénynek ellentmond. Amikor Neils Bohr elvitte ezt a hírt az Egyesült Államokba, az ottani tudósok számára világossá vált, hogy ezek az eredmények az energiatermelés teljesen új és egyesek számára rémisztő lehetőségét nyitották meg, amelyet békés és katonai célokra egyaránt fel lehet használni.
A németországi, franciaországi, brit és amerikai tudósok mélyebben kezdtek el foglalkozni a következményekkel. De a brit kormány volt az első, amelyik kifejezetten leírta, hogyan lehetne az atomhasadást egy félelmetes erejű gyakorlati fegyver létrehozására felhasználni.
Franciaországot ekkorra már megszállták a németek, és nukleáris tudósaik többsége Nagy-Britanniába menekült. A németek, akik egy ideig a nukleáris kutatás élvonalába tartoztak, a maguk részéről meggyengítették saját tudományos ranglétrájukat azzal, hogy elüldözték legjobb tudósaik közül sokakat, akik a drákói náci faji törvények üldözése elől menekültek. Werner Heisenberg személyében azonban még mindig megőrizték a talán legtehetségesebb atomtudóst, aki nekilátott saját atomenergia-programjának kidolgozásához.
A brit tudósok jelentős előrelépéseket tettek, mielőtt rájöttek volna, hogy laboratóriumi eredményeiknek a bomba megépítéséhez szükséges hatalmas ipari vállalkozássá történő átültetése messze meghaladja a nemzet szűkös erőforrásait. A kormány beleegyezett, hogy a zsákmányból való részesedésért cserébe az Egyesült Királyság összes kutatási eredményét átadja Amerikának. Az Egyesült Államokat a maga részéről lenyűgözték a brit eredmények, és hatalmas pénzösszegeket és erőforrásokat fektetett a Manhattan Projekt néven ismertté vált projektbe, hogy még a háború vége előtt megépíthesse a bombát.
A háború nagy részében a szovjetek nem mutattak nagy lelkesedést a saját bombájuk megépítéséhez szükséges beruházások iránt. A jövőt szem előtt tartva azonban kiterjedt kémhálózatot építettek ki mind Nagy-Britanniában, mind Amerikában.
A német kapitulációt követően még mindig ott volt Japán problémája, és a versenyfutás folytatódott egy működőképes bomba kifejlesztéséért, hogy felgyorsítsák a háború végét, egyrészt a szövetségesek életének megmentése, másrészt a szovjet terjeszkedés megakadályozása érdekében Észak-Kínában és a japán szárazföldön. Ezt a versenyt az Egyesült Államok nyerte meg. Ez a verseny egyúttal egy új hidegháború kezdetét is jelentette.
