A filozófia művészete: A bölcsesség mint gyakorlat

Olvasói vélemények

Peter Sloterdijk „A filozófia művészete” című könyve mélyen belemerül az innovatív filozófiai gondolatokba, különösen a filozófia és a művészet összekapcsolásába, valamint az elkülönülés és a megtestesülés fogalmainak feltárásába. A könyv azonban előzetes filozófiai ismereteket igényel, különösen Sloterdijk korábbi munkáit illetően, és kritika érte a világos definíciók hiánya és a kissé homályos címek miatt.

⬤ A filozófiai gondolatok átfogó és innovatív feltárása, különösen a művészet és a filozófia összekapcsolása.
⬤ Magával ragadó írásmód, amely fenntartja az olvasó figyelmét.
⬤ Az utolsó fejezet eredeti és agresszív elemzést nyújt, amely vitát válthat ki.

⬤ A teljes megértéshez jelentős háttérismeretekre van szükség; kezdők számára nem alkalmas.
⬤ A címek félrevezetőek és nem tükrözik pontosan a tartalmat.
⬤ Az olyan kulcsfogalmak, mint a „bölcsesség” és a „gyakorlat” nincsenek megfelelően definiálva, ami félreértésekhez vezethet.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Art of Philosophy: Wisdom as a Practice

Könyv tartalma:

Peter Sloterdijk a You Must Change Your Life című bestsellerében azt állította, hogy a testmozgás és a gyakorlás kulcsfontosságú az emberi lét szempontjából.

A filozófia művészetében ezt a kritikát kiterjeszti az akadémiai tudományra és ösztöndíjra is, és az akadémiai tanulmányok edzési folyamatait a kifinomult gondolkodás kialakulásának kulcsának tekinti. A humorral és provokatív meglátásokkal átszőtt A filozófia művészete tovább integrálja a filozófiát és az emberi létet, részletesen bemutatva e kapcsolat alapjait és átalakító szerepét a posztmodern én megteremtésében.

Sloterdijk Platón Szókratész leírásával kezdi, akinek belső monológjai annyira magával ragadóak voltak, hogy gyakran megrögzítették a filozófust. Az eredeti akadémia - érvel Sloterdijk - megtanította a tudósokat arra, hogy elveszítsék magukat a gondolkodásban, és a mai egyetemek folytatják ezt a hagyományt, teret adva Platón "a távollétre való alkalmazkodásnak". Azáltal, hogy az egyetemek arra képzik a tudósokat, hogy a gondolkodást a mindennapi időt és teret meghaladó foglalkozásként gyakorolják, olyan környezetet teremtenek, amelyben a gondolkodás lehetővé teszi a bölcsességet.

Az aszkézis történetén, a felfüggesztett élet fogalmán és a semleges megfigyelő elméletén keresztül Sloterdijk végigköveti a filozófiai gyakorlat fejlődését az ókortól napjainkig, megmutatva, hogyan maradhatnak hűek a tudósok a "vizsgált élet" hagyományához még akkor is, amikor az időbeli dimenzió már nem felel meg az örökkévalónak. Husserl, Heidegger, Nietzsche, Arendt és az elméleti élet más művelői munkásságára építve Sloterdijk a filozófiai vizsgálódás és annak mindennapi, terápiás értékeinek poszthumanista védelmébe veszi magát.