Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv részletesen bemutatja az Apollo-missziók során használt Lunar Roving Vehicle (LRV) fejlesztését és telepítését. A könyv ötvözi a műszaki ismereteket az érintett mérnökök történeteivel, kiemelve a program kihívásait és újításait, miközben kitér az olyan személyiségek, mint Wernher von Braun néha vitatott történetére is.
Előnyök:A könyv jól megalapozott, lebilincselő és közérthető, így a rajongók és a nagyközönség számára egyaránt informatív olvasmány. Egyedülálló perspektívát kínál a gyakran mellőzött LRV-programról, részletesen bemutatva az érintettek elkötelezettségét és leleményességét. Az elbeszélés lendületes, és elkerüli a gyakori történelmi tévedéseket, a történetmesélés pedig egyensúlyban tartja a technikai részleteket és az emberi érdekességeket.
Hátrányok:Néhány olvasó megjegyezte, hogy erős a von Braun-ellenes hangulat, ami ronthatja a beszámoló objektivitását. Mások úgy érezték, hogy a könyv elsietett a rover telepítésének és az Apollo-misszióknak a kulcsfontosságú részein, és ezeken a területeken nincs elég mélységük. Emellett több illusztrációt is kértek az olvasás élményének fokozása érdekében, és néhány olvasó úgy vélte, hogy a könyv túlságosan technikai jellegű lehet azok számára, akiket nem érdekel mélyen az űrtörténet.
(41 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Across the Airless Wilds: The Lunar Rover and the Triumph of the Final Moon Landings
Könyv tartalma:
"THRILLING.... Az Apollo-elbeszélésnek teljesen véget vet(het)." -- The Times(London)
Az Apollo utolsó holdraszállásainak "briliánsan megfigyelt" (Newsweek) és "végtelenül lenyűgöző" (WSJ) újrafelfedezése, feltárja, hogy ezek a rendkívüli, mégis háttérbe szorult küldetések - amelyeket a forradalmi holdjáró használata különböztet meg - miért érdemlik meg, hogy az emberi kaland és felfedezés csúcspontjaként ünnepeljük őket.
A The Wall Street Journal a hónap 10 legjobb könyve közé tartozik
8:36 P. M. EST, December 12, 1972: Gene Cernan és Jack Schmitt, az Apollo 17 űrhajósai a Nansen-kráter mellett fékeztek, és nagyon is tudatában voltak annak, hogy nagyon messze vannak az otthonuktól. Közel negyedmillió mérföldet repültek a Hold bal szemében lévő emberig, leszálltak a pereménél, majd öt mérföldet hajtottak be ebbe a kietlen, sziklákkal tarkított tájba. Miközben mintákat gyűjtöttek, az emberiség útjainak legkülső peremén lépkedtek. Ez a hely, ez a pillanat egy vándorlásra született faj számára a felfedezés végpontját jelentette.
Néhány méterrel arrébb ült a gép, amely lehetővé tette ezt a teljesítményt: egy elektromos gokart, amely úgy hajtogatható össze, mint egy üzleti levél, kevesebb mint nyolcvan fontot nyom a Hold csökkentett gravitációjában, és felkapaszkodott a hegyekbe, megkerülte a krátereket és átkelt a hullámos síkságokon Amerika utolsó három holdi kirándulásán.
Az azóta eltelt évtizedekben az utolsó expedíciók űrhajósainak hőstettei elhomályosultak az első holdraszállás által vetett árnyékban. Az Apollo-11 azonban csak előjátéka volt annak, ami később következett: míg Neil Armstrong és Buzz Aldrin egy futballpályánál kisebb sík holdi sivatagot tapostak, addig az Apolló 15, 16 és 17 egy-egy Manhattan méretű hegyvidéki területet irányított. A legénységeik összesen ötvenhat mérföldet tettek meg, és mélyreható tudományt, valamint a felfedezés egy sokkal vadabb stílusát vitték a Holdra. És egy nagyon amerikai okból győzedelmeskedtek: vezettek.
A rover és az általa elindított kalandok pörgős történetében Earl Swift az olvasót azok mellé az emberek mellé állítja, akik a Holdon való vezetésről álmodtak, és akik megtervezték és megépítették a járművet, hibáinak elhárításán dolgoztak, majd a Hold felszínén vezették. A Across the Airless Wilds végre méltán reflektorfénybe helyezi ezeket a mellőzött személyiségeket és az általuk létrehozott küldetéseket, és az emberi zsenialitás, kitartás és merészség ünnepe.
