Olvasói vélemények
Összegzés:Az Across the Airless Wilds című könyv részletes és lebilincselő beszámolót nyújt az Apollo-missziókban használt Lunar Roving Vehicle (LRV) történetéről és fejlesztéséről. A könyv a jármű létrehozásában részt vevő kulcsfigurákra, köztük mérnökökre és projektmenedzserekre összpontosít, miközben a jármű tervezésének és működésének technikai aspektusaiba is belemerül. Néhány olvasó úgy érzi, hogy a szerző elfogult képet fest Wernher von Braunról, ami befolyásolja a könyv általános fogadtatását. Bár a tartalom informatív és érdekes, néhány kritikus megjegyezte, hogy a későbbi Apollo-missziók nem elég mélyrehatóak, és több illusztrációra vágyott.
Előnyök:⬤ Jól kutatott, lebilincselő történetmeséléssel
⬤ az LRV fejlesztésének technikai és személyes történeteivel foglalkozik
⬤ az általános közönség számára is hozzáférhető
⬤ rávilágít a holdprogram alulbeszélt aspektusaira
⬤ első kézből származó interjúkat és karakterfejlődést tartalmaz
⬤ lenyűgöző technikai részletek a rover tervezéséről és jelentőségéről az Apollo-missziókban.
Hátrányok:⬤ A von Braun-ellenes érzelmek elvonhatják a tárgyilagosságot
⬤ néhány olvasó úgy találta, hogy a történet a vége felé kapkodó, és az Apollo-missziók 15-17. küldetéseinek mélysége hiányzik
⬤ több képi illusztrációt kíván a szöveg mellé
⬤ talán csak az űrrajongóknak tetszene
⬤ a technikai részletek alaposabb ismertetése előnyös lenne.
(41 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Across the Airless Wilds: The Lunar Rover and the Triumph of the Final Moon Landings
Könyv tartalma:
"THRILLING.... Az Apollo-elbeszélésnek teljesen véget vet(het)." -- The Times(London)
Az Apollo utolsó holdraszállásainak "briliánsan megfigyelt" (Newsweek) és "végtelenül lenyűgöző" (WSJ) újrafelfedezése, feltárja, hogy ezek a rendkívüli, mégis háttérbe szorult küldetések - amelyeket a forradalmi holdjáró használata különböztet meg - miért érdemlik meg, hogy az emberi kaland és felfedezés csúcspontjaként ünnepeljük őket.
A The Wall Street Journal a hónap 10 legjobb könyve közé tartozik
8:36 P. M. EST, December 12, 1972: Gene Cernan és Jack Schmitt, az Apollo 17 űrhajósai a Nansen-kráter mellett fékeztek, és nagyon is tudatában voltak annak, hogy nagyon messze vannak az otthonuktól. Közel negyedmillió mérföldet repültek a Hold bal szemében lévő emberig, leszálltak a pereménél, majd öt mérföldet hajtottak be ebbe a kietlen, sziklákkal tarkított tájba. Miközben mintákat gyűjtöttek, az emberiség útjainak legkülső peremén lépkedtek. Ez a hely, ez a pillanat a felfedezés végpontját jelentette egy vándorlásra született faj számára.
Néhány méterrel arrébb ült a gép, amely lehetővé tette ezt a teljesítményt: egy elektromos gokart, amely úgy hajtogatható össze, mint egy üzleti levél, kevesebb mint nyolcvan fontot nyom a Hold csökkentett gravitációjában, és felkapaszkodott a hegyekbe, megkerülte a krátereket és átkelt a hullámos síkságokon Amerika utolsó három holdi kirándulásán.
Az azóta eltelt évtizedekben az utolsó expedíciók űrhajósainak hőstettei elhomályosultak az első holdraszállás által vetett árnyékban. Az Apollo-11 azonban csak előjátéka volt annak, ami később következett: míg Neil Armstrong és Buzz Aldrin egy futballpályánál kisebb sík holdi sivatagot tapostak, addig az Apolló 15, 16 és 17 egy-egy Manhattan méretű hegyvidéki területet irányított. A legénységeik összesen ötvenhat mérföldet tettek meg, és mélyreható tudományt, valamint a felfedezés egy sokkal vadabb stílusát vitték a Holdra. És egy nagyon amerikai okból győzedelmeskedtek: vezettek.
A rover és az általa elindított kalandok pörgős történetében Earl Swift az olvasót azok mellé az emberek mellé állítja, akik a Holdon való vezetésről álmodtak, és akik megtervezték és megépítették a járművet, hibáinak elhárításán dolgoztak, majd a Hold felszínén vezették. A Across the Airless Wilds végre méltán reflektorfénybe helyezi ezeket a mellőzött személyiségeket és az általuk létrehozott küldetéseket, és az emberi zsenialitás, kitartás és merészség ünnepe.
