A radikális Luhmann

Olvasói vélemények

Hans-Georg Moeller *A radikális Luhmann* című könyve lenyűgöző bevezetés Niklas Luhmann komplex elméleteibe, amely a témák széles körét öleli fel, és mind az akadémikusok, mind a nem akadémikusok számára hozzáférhetővé teszi a gondolatait. Bár sok olvasó szépen megírtnak és tanulságosnak találta a könyvet, néhányan megjegyezték, hogy Luhmann elméleteinek teljes megértése továbbra is kihívást jelent.

A könyvet dicsérik, mert kiváló bevezetés Luhmann munkásságába, világos írásmóddal és magával ragadó prózával. A könyv a témák széles körét öleli fel, és biztosítja a szükséges társadalmi és történelmi összefüggéseket. Moeller megközelítése egyensúlyt teremt a humor és a világosság között, így az összetett fogalmak emészthetőbbé válnak. Az olvasók nagyra értékelték Luhmann elméleteinek mélységét és relevanciáját a kortárs vitákban.

Néhány recenzens úgy érezte, hogy Luhmann elméletei nagyon összetettek, és egyes olvasók számára nehéz lehet teljes mértékben megérteni őket. Bár a könyv jó bevezetés, nem átfogó, és a részletes magyarázatokat kereső olvasók elégedetlennek érezhetik magukat. A Luhmann-féle fogalmak bemutatásával kapcsolatban is vannak aggályok, és azt sugallják, hogy a különböző típusú elemzések közötti különbségek világosabbak lehettek volna.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Radical Luhmann

Könyv tartalma:

Niklas Luhmann (1927-1998) német szociológus és rendszerelméletíró, aki a jogról, gazdaságról, politikáról, művészetről, vallásról, ökológiáról, tömegmédiáról és szerelemről írt. Luhmann egy radikális konstruktivizmus és antihumanizmus, vagy "nagy elmélet" híve volt, hogy a társadalmat egy univerzális elméleti keretben magyarázza. Mindazonáltal, annak ellenére, hogy Luhmann ikonoklasztikus volt, politikai konzervatívnak tekintik. Hans-Georg Moeller megkérdőjelezi ezt az örökséget, és Luhmannt a nyugati humanizmussal szemben kritikus, robbanékony gondolkodóként pozicionálja újra.

Moeller Luhmann filozófiától az elmélet felé való elmozdulására összpontosít, amely új perspektívákat vitt be a kortárs világba. Évszázadokon át a filozófia feladata az esetlegesség szükségszerűséggé való átalakítását jelentette, abban az értelemben, hogy a filozófia lehetővé tette mindannak a szükségszerűségének megértését, ami esetlegesnek tűnt. Luhmann ennek az ellenkezőjére törekedett - a szükségszerűségnek az esetlegességgé való átalakítására. Merészen szakítva a nyugati gondolkodás örökségével, Luhmann tagadta az ember központi szerepét a társadalomelméletben, különösen az autonóm cselekvés lehetőségét. Ily módon Kopernikusz kozmológiai, Darwin biológiai és Freud pszichológiai dekonstrukciója után az antropocentrizmus szociológiai "negyedik sértésével" az emberi hiúságnak adott helyet.

Az elméleti elmozdulás a komplex rendszer-környezet kapcsolatok felé segített Luhmannak "véletlenül" megoldani a nyugati filozófia egyik fő problémáját: a test-lélek dualizmust. Azzal, hogy Luhmann a kommunikációt is belevonta a keverékbe, a platóni dualista örökséget elavulttá tette. Moeller világossága megnyitja az ilyen megfogalmazásokat az általános megértés előtt, és a luhmanni elméletet közvetlenül hozza összefüggésbe a kortárs társadalmi kérdésekkel. Emellett először ragadja meg a társadalomhoz és az élethez való luhmanni hozzáállást, amelyet a szerénység, az irónia és a kiegyensúlyozottság ápolása határoz meg.