A reakció retorikája: Perverzitás, hiábavalóság, veszélyeztetettség

Olvasói vélemények

Albert Hirschman „A reakció retorikája” című könyve elgondolkodtató és éleslátó elemzése a progresszív politikákkal szembeni konzervatív érveknek a történelem során. A könyv ezeket az érveket három fő tézisbe sorolja: Perverzitás, hiábavalóság és veszélyeztetettség, keretet adva az olvasóknak a politikai vitákat övező retorika megértéséhez. Bár a könyvet dicsérik világosságáért és relevanciájáért, az olvasók megjegyzik, hogy kihívást jelentő olvasmány, amelyet néha ismétlődőnek érezhetünk.

⬤ Kiemelkedően tájékozott és meggyőző.
⬤ Felbecsülhetetlen betekintést nyújt a progresszív politikákkal szembeni konzervatív érvekbe.
⬤ Hatékonyan kategorizálja az érveket három fő tézisbe (Perverzitás, Hiábavalóság, Veszélyesség).
⬤ Elgondolkodtató és releváns a kortárs politikai diskurzusban.
⬤ Segít megérteni a politikai retorika mintáit, és segíti a kritikai gondolkodást.
⬤ A politikai filozófia klasszikusának számít.

⬤ Nem könnyű olvasmány; kihívást jelenthet és sűrű lehet.
⬤ Egyes olvasók szerint időnként ismétlődik vagy elveszíti a fókuszt.
⬤ Bárcsak több alapozást kapott volna a reakciós reakciókat kiváltó progresszív kezdeményezésekkel kapcsolatban.
⬤ Az átlagos középiskolások számára további kontextus nélkül talán túlságosan haladó.

(20 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Rhetoric of Reaction: Perversity, Futility, Jeopardy

Könyv tartalma:

Albert Hirschman magával ragadó szellemességgel és finom iróniával térképezi fel a reakciós retorika diffúz és alattomos világát, amelyben konzervatív közéleti személyiségek, gondolkodók és polemikusok az elmúlt kétszáz évben a progresszív programokkal és reformokkal szemben érveltek.

Hirschman példáit a reaktív gondolkodás három egymást követő hullámából meríti, amelyek a francia forradalom és az Emberi Jogok Nyilatkozatának liberális eszméire, a demokratizálódásra és az általános választójog felé való törekvésre a tizenkilencedik században, valamint a jóléti államra a mi századunkban keletkeztek. Mindegyik esetben három fő érvet azonosít, amelyeket változatlanul felhasználtak: (1) a perverzitás tézisét, amely szerint a politikai, társadalmi vagy gazdasági rend valamely jellemzőjének javítására irányuló bármilyen intézkedés állítólag a szándékoltakkal pontosan ellentétes eredményt hoz; (2) a hiábavalóság tézisét, amely azt jósolja, hogy a társadalmi átalakításra tett kísérletek semmilyen hatást nem fognak elérni - egyszerűen képtelenek lesznek a status quo megváltoztatására; (3) a veszélytézist, amely szerint a javasolt reform költségei elfogadhatatlanok, mert veszélyeztetik a korábban nehezen elért eredményeket. Ezeket a tételeket Alexis de Tocqueville-től George Stiglerig, Herbert Spencertől Jay Forresterig, Edmund Burke-től Charles Murray-ig az évszázadok íróit idézve mutatja be. Végül egy villámgyors fordulattal megmutatja, hogy a progresszívek gyakran hajlamosak a velük szorosan összefüggő retorikai pózok alkalmazására, amelyek ugyanolyan elfogultak, mint reakciós társaik.

Azok számára, akik valódi párbeszédre törekszenek, amely egy valóban demokratikus társadalmat jellemez, Hirschman rámutat arra, hogy mindkét retorikai forma valójában olyan szerkezetként működik, amely a vitát lehetetlenné teszi. Könyve eközben eredeti módon járul hozzá a demokratikus gondolkodáshoz.

A reakció retorikája elragadó kézikönyv a közügyekről, a jóléti államról, valamint a társadalmi, gazdasági és politikai gondolkodás történetéről szóló vitákhoz, akár hétköznapi polgárok, akár tudósok folytatják azokat.