A szeretet természete

Olvasói vélemények

A könyvet sokan dicsérik a szerelem mély filozófiai feltárása miatt, és olyan meglátásokat kínál, amelyek mind a tudományos, mind a szerelem természete iránt érdeklődő közönség számára visszhangra találnak. Megjegyzik azonban, hogy a téma összetettsége miatt nem biztos, hogy alkalmas a filozófiai fogalmakban járatlan alkalmi olvasók számára.

⬤ A szerelem mély filozófiai feltárása
⬤ elgondolkodtató és tanulságos
⬤ alkalmas akadémikusok és a teológia iránt érdeklődők számára
⬤ jól megfogalmazott és szépen megírt
⬤ értékes mind a személyes fejlődés, mind a tudományos kutatás szempontjából
⬤ sok olvasó által mesterműnek tartják.

A laikus olvasók számára talán túl bonyolult; a filozófiai terminológia és fogalmak teljes körű megértéséhez bizonyos szintű ismeret szükséges.

(11 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Nature of Love

Könyv tartalma:

Dietrich von Hildebrand már korán kitűnt az emberi szeretet szokatlan megértésével rendelkező gondolkodóként. Az 1920-as években a férfiról és a nőről írt könyvei új utakra léptek, és termékeny vitákat váltottak ki.

Élete vége felé megírta A szerelem természete című, a szerelemről szóló alapművét. Valójában egész életében erre a mű megírására készült; annyira vonzódott a szerelem filozófiai elemzéséhez, hogy tanítványai már régen doctor amorisnak, a szerelem doktorának nevezték el. Ez a nagyszerű mű, von Hildebrand zsenialitásának érett gyümölcse most először olvasható angolul, John F.

Crosby filozófus, aki maga is von Hildebrand tanítványa volt, hozzáértő fordításában és bevezetőjében.

A szerelem természete a fenomenológiai vizsgálódás remekműve. Max Scheler szerelemről szóló munkája óta nem használták ilyen gyümölcsözően a fenomenológia eszközeit annak megértéséhez, hogy mi a szerelem és mi nem az.

Von Hildebrand korábban elsősorban az erkölcsfilozófia területén tűnt ki, de ebben a szerelemről szóló tanulmányban gondolkodásának egy új oldala tárul fel. Von Hildebrand itt a személyes szubjektivitás olyan területeire vezet, amelyeket etikai írásaiban nem volt alkalma feltárni. A legeredetibb módon mutatja be, hogy annak a vágynak, hogy szeresse az a személy, akit szeretünk, semmi köze az önzéshez; megmutatja, hogy ez a vágy, hogy szeressük és így egyesüljünk a másik személlyel, maga is egyfajta önfeláldozás a másiknak.

Így von Hildebrand ellenáll annak az altruizmusnak, amely azt állítja, hogy az ember csak úgy önzetlen a szeretett személy iránt, hogy a másik javát úgy akarja, hogy közömbös, hogy cserébe szeretik. Másrészt ugyanígy ellenáll annak az állításnak is, hogy a szeretett személy boldogsága a szeretet elsődleges motívuma. Von Hildebrand a szeretet radikálisan másra irányuló irányát jelzi, miközben elkerüli a deperszonalizált altruizmus csapdáját.

Így igazságot szolgáltat mind a rendkívüli önátadásnak, mind a rendkívüli önátadásnak.