Amulett

Olvasói vélemények

A Roberto Bolano által írt AMULET egy kísérteties, nem lineáris elbeszélés, amelynek középpontjában Auxilio Lacouture, egy költőnő áll, aki a viharos politikai idők, különösen az 1968-as Tlateloco mészárlás idején Mexikóvárosban töltött életéről elmélkedik. A könyv memoárszerű elemeket vegyít szürreális és allegorikus történetmeséléssel, valós és fiktív irodalmi alakokat mutat be a társadalmi zavargások hátterében. A kritikusok megoszlanak a könyv mélységét és szerkezetét illetően: egyesek dicsérik egyedi stílusát és tematikai gazdagságát, míg mások homályosnak és a karakterek kidolgozatlanságát hiányolják.

Az elbeszélés gazdag és hangulatos, költői prózával; hatásosan érzékelteti a politikai zavargások káoszát és a főhős személyes küzdelmeit. Bolano egyedi stílusa és hangja lebilincselővé teszi az olvasás élményét, és a könyvet a történelmi események erőteljes kommentárjának tekintik. Sok olvasó értékeli a valós irodalmi alakok összefonódását a szerző fantáziadús történetmesélésével, és a kísérteties minőség maradandó benyomást hagy.

A könyvből hiányzik a hagyományos cselekmény és a teljesen kidolgozott karakterek, ami elidegenítheti az egyenes elbeszélést kereső olvasókat. Egyesek zavarosnak és összefüggéstelennek találják, és kritizálják, hogy túlságosan homályos vagy mélység nélküli, „egyszemélyes mű”. A nem lineáris történetmesélés zavaró lehet, és több olvasó is úgy nyilatkozott, hogy az ábrázolt események teljes megértéséhez történelmi kontextusra lehet szükség.

(59 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Amulet

Könyv tartalma:

Az Amulett egy monológ, akárcsak Bolano ünnepelt angol nyelvű debütálása, a By Night in Chile.

A beszélő Auxilio Lacouture, egy uruguayi nő, aki az 1960-as években Mexikóba költözött, és a "mexikói költészet anyja" lett, aki az egyetem kávézóiban és bárjaiban együtt lógott a fiatal költőkkel. A nő magas, vékony és szőke, és kedvenc fiatal költője az 1970-es években nem más, mint Arturo Belano (Bolano fiktív hasonmása a könyvei során).

A fiatal költőkön kívül Auxilio három figyelemre méltó nőt is felidéz: a melankolikus fiatal filozófust, Elenát, a száműzött katalán festőt, Remedios Varót, és Lilian Serpast, a költőt, aki egykor Che Guevarával hált. Remedios Varo házában tett képzeletbeli látogatása során Auxilio egy hátborzongató tájat, egyfajta szakadékot lát. Ez a szakadék a könyv végén egy látomásban újra megjelenik: egy gyereksereg vonul feléje, és közben énekelnek.

A gyerekek a 70-es években felnőtté vált idealista latin-amerikai fiatalok, és a regény utolsó szavai a következők: "És ez a dal a mi amulettünk. "