Az amerikai kánon: Irodalmi zsenik Emersontól Pynchonig

Olvasói vélemények

Az „Amerikai kánon” című könyv az éleslátó irodalmi elemzések és a vitatott szerkesztési döntések keveréke. Harold Bloom kommentárját mélysége és hozzáférhetősége miatt dicsérik, míg David Makics szerkesztői döntéseit jelentős kritika éri. Összességében az olvasók elgondolkodtatónak találják Bloom munkáját, de sokan csalódottak a kánon ábrázolása miatt.

⬤ Bloom olyan amerikai szerzőkről szóló esszéi, mint Whitman és Dickinson, kiemelkedőek, megmutatva intellektusát és kommunikációs képességeit.
⬤ A prózai részek műveltek, de mégis közérthetőek, rengeteg ismeretet nyújtanak a túlzó szakzsargon nélkül.
⬤ A könyv elgondolkodtató betekintést nyújt a jelentős művekbe és szerzőikbe, arra ösztönözve az olvasókat, hogy felfedezzék a klasszikus irodalmat.

⬤ A szerkesztő, David Makics szerzők kiválasztása kétesnek tekinthető, és nem tükrözi Bloom eredeti kánonját.
⬤ Egyes olvasók úgy érzik, hogy a könyvből hiányzik a kohézió a részek rossz szerkesztése miatt, ami befolyásolja az olvasási élmény gördülékenységét.
⬤ Az olvasónak alapos irodalmi ismeretekkel kell rendelkeznie, ami egyesek számára ijesztő lehet.
⬤ A beillesztett Trump-ellenes megjegyzések elvonhatják a figyelmet a könyv elsődleges fókuszától.

(9 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The American Canon: Literary Genius from Emerson to Pynchon

Könyv tartalma:

Legjelentősebb irodalomkritikusunk a legjelentősebb íróinkról, Emersontól és Whitmantől Hurstonig és Ellisonig, Faulknertől és O'Connortól Ursula K. LeGuinig és Philip Rothig.

Harold Bloomnál jobban egyetlen kritikus sem értette meg, hogyan hatnak egymásra az írók - hogyan születnek az irodalmi hagyományok -, és egyetlen író sem segített az olvasóknak jobban megérteni ezt. Figyelemre méltó hatvanéves pályafutása során olyan bestsellerekben, mint A nyugati kánon, Shakespeare: The Invention of the Human, és How to Read and Why, Bloom hatalmas éleslátással és ragályos lelkesedéssel mutatta be a nyugati hagyomány nagy íróit, Shakespeare-től és Cervantestől kezdve a brit romantikusokon át az orosz mesterekig. Most először jelenik meg az amerikai hagyományról szóló briliáns írásainak gyűjteménye, a nemzetünk irodalmának végső útmutatója.

A David Mikics-szel ("Lassú olvasás a rohanó korban") közösen összeállított, példátlan gyűjtemény öt évtizednyi Bloom-írást gyűjt össze - ezek nagy része nehezen fellelhető és régóta nem elérhető -, beleértve esszéket, alkalmi írásokat, bevezetőket és könyvekből vett részleteket. A kötet 47 alapvető amerikai író mélyreható olvasatát kínálja, reflektálva arra, hogy milyen meglepő módon befolyásolták egymást több mint két évszázadon keresztül. A benne elmesélt történet, amely az amerikai irodalomról mint az önazonosságért folytatott visszatérő művészi küzdelemről szól, az amerikai szellem szenvedélyéről és erejéről.

Mindazok a látnok amerikai írók, akik régóta foglalkoztatják Bloomot―.

Emerson és Whitman, Hawthorne és Melville, valamint Dickinson, Faulkner, Crane, Frost, Stevens és Bishop―.

Hemingway, James, O'Connor, Ellison, Hurston, Le Guin, Ashbery és sokan mások mellett az Amerikai kánonban is megjelennek. Bloom szenvedélye e klasszikus írók iránt ragályos, és emlékezteti az olvasót arra, hogyan formálták meg a bennünket arról, hogy kik vagyunk, és hogyan idézhetnek meg bennünket, hogy önmagunk jobb változatai legyünk. Bloom - írja Mikics - "még mindig a leginspirálóbb kritikusunk, még mindig az az ember, aki felvilágosíthat minket azzal, hogy azt mondja, olvassunk úgy, mintha az életünk függne tőle: Mert - ragaszkodik hozzá - attól függ.".

Azoknak az olvasóknak, akik szeretnék elmélyíteni az amerikai irodalom megbecsülését, nincs is jobb hely, ahol elkezdhetnék, mint Az amerikai kánon.