Az ember jogai

Olvasói vélemények

Thomas Paine „Az ember jogairól” szóló kritikák kiemelik a mű jelentőségét mint filozófiai és politikai értekezés, amely az egyéni jogok és a kormányzat felelőssége mellett érvel. A kritikusok dicsérik a mű ékesszólását és aktualitását a szabadságról, a demokráciáról és a kormányzásról szóló kortárs viták szempontjából. Néhányan azonban úgy találták, hogy a könyv hosszadalmas és esetenként elavult a konkrét ajánlásokban, különösen Paine korának politikai kontextusát illetően.

⬤ A jogok és a szabadság megértéséhez nélkülözhetetlen olvasmány.
⬤ Szókimondóan megírt és inspiráló.
⬤ Történelmi kontextust biztosít a kortárs politikai kérdésekhez.
⬤ Hasznos a politikai elméletet tanuló diákok számára.
⬤ Rávilágít a kormány és a kormányzott közötti kapcsolatra.
⬤ Értékes hozzájárulás a demokráciáról és az állampolgári jogokról szóló vitákhoz.

⬤ A könyv egyes részei elavultnak vagy irrelevánsnak tűnnek a mai olvasók számára.
⬤ A könyv második felét kritika éri a vágyálmok és az alkalmazhatóság hiánya miatt.
⬤ A hosszú szakaszok és a végigfutó mondatok fárasztóak lehetnek.
⬤ A bonyolult nyelvezet és a történelmi utalások megnehezíthetik egyes olvasók számára a könyv követését.
⬤ Az egyes politikai rendszerek kritikája túlságosan részletesnek vagy unalmasnak tűnhet.

(191 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Rights of Man

Könyv tartalma:

Thomas Paine 31 cikket tartalmazó könyve, Az ember jogai (1791) azt állítja, hogy a népi politikai forradalom megengedhető, ha egy kormány nem biztosítja az emberek természetes jogait. Ezekre a pontokra támaszkodva védi meg a francia forradalmat Edmund Burke támadásával szemben a Reflections on the Revolution in France (1790) című könyvében. Paine nagyon határozottan támogatta az 1789-ben kezdődött francia forradalmat; a következő évben Franciaországba látogatott.

Sok angol gondolkodó támogatta, köztük Richard Price, aki prédikációjával és röpiratával, amelyben kedvező párhuzamot vont az 1688-as dicsőséges forradalom és a francia forradalom között, elindította a forradalmi vitát. A konzervatív értelmiségi Edmund Burke ellenforradalmi támadással válaszolt Reflections on the Revolution in France (1790) címmel, amely erősen a földbirtokos osztályhoz szólt, és 30 000 példányban kelt el. 3) Paine Emberi jogok című művét Joseph Johnson 1791. február 21-én nyomtatta ki kiadásra, majd a büntetőeljárástól való félelem miatt visszavonta. J. S. Jordan lépett a helyébe, és március 16-án kiadta. A 90 000 szavas könyv március 13-án jelent meg, három héttel később a tervezettnél. Nem kevesebb mint egymillió példányban kelt el, és "lelkesen olvasták reformerek, protestáns másként gondolkodók, demokraták, londoni kézművesek és az új ipari észak képzett gyári munkásai" Paine amellett érvel, hogy az uralkodó és a nép érdekei egybeesnek, és ragaszkodik ahhoz, hogy a francia forradalmat úgy kell érteni, mint amely a francia monarchia despotikus elveit támadja, nem pedig magát a királyt, és a Bastille-t, a párizsi főbörtönt a megdöntött despotizmus jelképének tekinti.

Az emberi jogok a természetből erednek, ezért a jogokat nem lehet politikai chartán keresztül biztosítani, mert ez azt jelenti, hogy a jogok jogilag visszavonhatók, tehát kiváltságok lennének: A fogalmak elferdítése, ha azt mondjuk, hogy egy charta jogokat ad. A charta éppen ellenkezőleg hat: jogokat vesz el. A jogok eredendően minden lakosban benne rejlenek; de a charták, azáltal, hogy a többségben lévő jogokat megsemmisítik, a jogot kizárással kevesek kezében hagyják... Ezek... következésképpen az igazságtalanság eszközei... A tény tehát az kell legyen, hogy az egyének, maguk az egyének, mindegyikük, a maga személyes és szuverén jogán, szerződést kötött egymással, hogy kormányt hozzanak létre: és ez az egyetlen mód, ahogyan a kormányoknak joguk van létrejönni, és az egyetlen elv, amely alapján joguk van létezni. A kormányzat egyetlen célja az egyén és az ő eredendő, elidegeníthetetlen jogainak védelme; minden olyan társadalmi intézmény, amely nem a nemzet javát szolgálja, törvénytelen - különösen a monarchia és az arisztokrácia. A könyv éleslátása a felvilágosodás korából, különösen John Locke Második értekezés a kormányzásról című művéből származik. Úgy tűnik, hogy ennek az álláspontnak a teljesebb kifejtése egy franciaországi éjszakán történt, miután egy Thomas Jeffersonnal és valószínűleg Lafayette-tel töltött estét követően a philadelphiai konzervatív James Wilson tervezett szövetségi alkotmányról szóló pamfletjét vitatták meg.