Az esélyegyenlőség feltalálása

Olvasói vélemények

Frank Dobbin könyve az amerikai esélyegyenlőségi politikák fejlődését vizsgálja, megkérdőjelezve azt a nézetet, hogy ezek az előrelépések kizárólag politikai vagy bírósági erőfeszítések eredménye. Kiemeli a vállalati személyzeti vezetők szerepét e politikák újradefiniálásában és végrehajtásában, különösen a szövetségi szerződéses követelmények alapján kialakult gyakorlatok révén. Az évtizedek során az esélyegyenlőség hangsúlya jelentősen eltolódott, különösen az 1980-as évek óta, a nemek közötti egyenlőség és a vállalati hatékonyság irányába, gyakran háttérbe szorítva eredeti faji és etnikai szándékait. A szerző kritikával illeti ennek az eltolódásnak a következményeit, azt sugallva, hogy ez korlátozta az egyenlőségről szóló szélesebb körű erkölcsi és jogi vitákat.

A könyv mélyreható történelmi elemzést nyújt, és a dokumentumkutatást szociológiai és gazdasági meglátásokkal ötvözi, hatékonyan tárva fel a társadalmi aktivizmus és az intézményi gyakorlatok közötti kölcsönhatást. Kritikus gondolkodásra ösztönöz az amerikai demokráciáról és az esélyegyenlőségi politikák integritásáról.

A könyv túlságosan a vállalati gyakorlatokra koncentrál, és ezzel potenciálisan lebecsüli a szélesebb körű társadalmi mozgalmak és az aktivizmus szerepét. Egyes olvasók számára kihívást jelenthet a részletgazdagság és a tudományos hangvétel, vagy kevésbé lesz magával ragadó.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Inventing Equal Opportunity

Könyv tartalma:

A munkahelyi esélyegyenlőséget a polgárjogi és feminista mozgalmak, valamint az 1964-es, mérföldkőnek számító polgárjogi törvény közvetlen örökségének tekintik. Mégis, ahogy Frank Dobbin bemutatja, a vállalati személyzeti szakértők - és nem a kongresszus vagy a bíróságok - voltak azok, akik meghatározták, hogy mit jelent az esélyegyenlőség a gyakorlatban, megtervezték a munkáltatók felvételi, előléptetési és elbocsátási módját érintő változásokat, és végül meghatározták, hogy az amerikai képzeletben mi a megkülönböztetés, és mi nem az.

Dobbin bemutatja, hogy a kongresszus és a bíróságok csupán jóváhagyták a vállalati alkalmazottak által kidolgozott programokat. Nyomon követi, hogyan fogadták el az első intézkedéseket a katonai vállalkozók, akik attól féltek, hogy a Kennedy-kormányzat felmondja a szerződéseiket, ha nem tesznek pozitív intézkedéseket a diszkrimináció megszüntetésére. Ezek az intézkedések a meglévő személyzeti programokra épültek, amelyek közül sokan a szakszervezeti tagokkal szembeni előítéletek megelőzésére irányultak. Dobbin követi a törvényi változásokat, ahogy a személyzeti szakértők az esélyegyenlőségi programok egyik hullámát a másik után találták ki. Megvizsgálja, hogyan formalizálták a vállalati személyzetisek a felvételi és előléptetési gyakorlatokat az 1970-es években, hogy felszámolják a vezetők előítéletességét; hogyan válaszoltak az 1980-as években Ronald Reagan fenyegetésére, hogy véget vet a pozitív diszkriminációs intézkedéseknek, azzal, hogy erőfeszítéseiket sokszínűség-kezelési programokként alakították át; és hogyan járult hozzá a nők növekvő jelenléte az újonnan elnevezett humánerőforrás szakmában ahhoz, hogy a szexuális zaklatás és a munka/élet kérdéseire összpontosítsanak.

Az esélyegyenlőség feltalálása feltárja, hogy a személyzeti szakma hogyan alakította ki - és végül hogyan alakította át - a diszkriminációról alkotott felfogásunkat.