Azok vagyunk, aminek tesszük magunkat: Az első és az utolsó művek

Olvasói vélemények

A Kurt Vonnegut „Alapkiképzés” című könyvéről szóló kritikák a nosztalgia, a korai történetmesélés és a szerző későbbi zsenialitására utaló utalások keverékét emelik ki. Bár a novellát dicsérik a felnőtté válás témái és a jellemfejlődés miatt, sok kritikus megjegyzi, hogy hiányzik belőle Vonnegut híresebb műveinek mélysége és összetettsége. Egyes kritikusok szerint élvezetes, könnyed olvasmány, míg mások szerint kiszámítható és híján van az eredetiségnek.

⬤ Betekintés Kurt Vonnegut korai írói stílusába és írói fejlődésébe.
⬤ Magával ragadó felnőtté válási témák és átélhető karakterek.
⬤ A novella megmutatja Vonnegut egyedi prózáját és időnkénti szellemességét, ami élvezetessé teszi a rajongók számára.
⬤ Bepillantást nyújt az amerikai kultúrába és a második világháború utáni érzésekbe, ami visszhangra talál az olvasók körében.
⬤ Értékes kiegészítő a Vonnegut összes művét felfedezni kívánó rajongók számára.

⬤ Nem rendelkezik a Vonnegut későbbi remekműveire jellemző mélységgel és összetettséggel.
⬤ Kiszámítható cselekmény és sztereotipikus karakterek, ami a közhelyesség érzetét kelti.
⬤ Néhány olvasó csalódott, hogy a mű korábban nem okkal volt kiadatlan, ami arra utal, hogy nem felel meg a magas irodalmi színvonalnak.
⬤ Vonnegut ünnepelt regényeihez képest inkább kisebb jelentőségű műnek tűnik, ami egyes rajongókat elégedetlenül hagyhat.

(82 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

We Are What We Pretend to Be: The First and Last Works

Könyv tartalma:

A The Atlantic Monthly által "legjobb fekete humoristánknak" nevezett Kurt Vonnegut a 20. század egyik legnagyobb hatású írója volt. Első és utolsó művei most találkoznak először nyomtatásban, egy gyűjteményben, amelynek címe találóan híres mondása után: We Are What We Pretend To Be (Azok vagyunk, akiknek tettetjük magunkat).

A "Mark Harvey" álnéven eladásra szánt Alapkiképzés Vonnegut életében soha nem jelent meg. Úgy tűnik, hogy az 1940-es évek végén íródott, és ezért Vonnegut első novellája. Keserű, mélységesen kiábrándult történet, amely a katonaságot, a tekintélyelvűséget, a nemek közötti kapcsolatokat, a szülőséget és a családról szóló, a század közepén feltételezett mítoszok többségét szatirizálja. Haley Brandon, a kamasz főhős azért érkezik rokonának, a vén bolondnak a farmjára, aki ragaszkodik ahhoz, hogy A tábornoknak szólítsák, hogy megtanuljon egyenes amerikai lenni. Haley-t a túlélés egyetlen eszköze a tábornok elborult (de óh annyira amerikai, óh annyira katonai) értékrendjével való fáradhatatlan szembeszegüléshez vezeti. Ez a történet és harmincas éveiben járó szerzője nem volt barátja annak a miliőnek, amelynek a dörzsölt magazinok hirdetői a termékeiket reklámozták.

Amikor Vonnegut 2007-ben elhunyt, utolsó regényét befejezetlenül hagyta. Ha Isten ma élne címmel ez az utolsó műve brutális szatíra a társadalmi tudatlanságról és a világ nagy problémáinak gondtalan tagadásáról. A főhős Gil Berman középkorú egyetemi oktató és önjelölt stand-up komikus, aki szívesen viccelődik az egyetemi közönség előtt, miközben a társadalom fosszilis tüzelőanyagoktól való függősége az apokalipszishez vezetett. A Vonnegut által "a Végítélet stand-up komikusaként" jellemzett Gil karaktere Vonnegut saját, gazdag tapasztalataiból formálódik, aki egy olyan valóságban él, amelyet maga Vonnegut is elkerülhetetlennek tartott.

A két szépirodalmi mű mellett Vonnegut lánya, Nanette megosztja az apjára vonatkozó visszaemlékezéseit és kommentálja a két művet - mindkettő kizárólag ebben a kiadásban található.

Ebben az első alkalommal nyomtatásban megjelent szépirodalmi gyűjteményben Vonnegut nagyszerű témái léteznek: ne bízz senkiben, ne bízz semmiben; és az egyetlen állandóság az abszurditás és a rezignáció, amelyek önmagukban nem tudnak megvédeni minket a semmittevéstől, de talán elterelhetnek.