Boomeritis

Olvasói vélemények

A Ken Wilber által írt „Boomeritis” kritikái a gondolatébresztő tartalom és a kihívást jelentő stilisztikai választások keverékét emelik ki. Sok olvasó értékeli a humort, a filozófiai meglátásokat, valamint a boomerek és a kultúra kritikáját, ami arra utal, hogy a könyv katalizátorként szolgál az elmélyült gondolkodáshoz. Ugyanakkor gyakoriak a kritikák a cselekmény és a jellemfejlődés laposságával, valamint a könyv nehéz szakzsargonjával és önreferenciális jellegével kapcsolatban, ami egyes olvasókat elidegeníthet.

A könyv alapos ismereteket nyújt a baby boomer generációt körülvevő kulturális és filozófiai kérdésekről. Az olvasók humort találnak a prózában, és értékelik a különböző gondolatok koherens elbeszélésbe való integrálását. Számos kritikus megjegyzi, hogy a könyv kritikus gondolkodásra és önreflexióra ösztönöz, és összetett fogalmakat mutat be közérthető módon azok számára, akik hajlandóak mélyen foglalkozni a tartalommal.

Az elbeszélést kritizálják a cselekmény és a karakterek mélységének hiánya miatt, egyes kritikusok a karaktereket kétdimenziósnak és fapadosnak írják le. A szakzsargon használata és a bonyolult írásmód megnehezítheti a könyv követését azok számára, akik nem ismerik Wilber munkásságát. Egyesek úgy érzik, hogy a könyv túlságosan önreferenciális, és nem szórakoztat a hagyományos értelemben, mivel túlságosan a filozófiai fejtegetésekre támaszkodik.

(41 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Ken Wilber legújabb könyve merészen eltér korábbi írásaitól - egy rendkívül eredeti szépirodalmi mű, amely ötvözi a briliáns tudományosságot és a szemtelen történetmesélést, hogy bemutassa az emberi fejlődés integrális megközelítését, amelyet a legutóbbi, A The Theory of Everything (A mindenség elmélete) című könyvében hagyományosabb kifejezésekkel fejtett ki.

Egy fiatal informatikai doktorandusz története, aki egy széttöredezett világban keresi az értelmet, adja azt a keretet, amelyben Wilber szembeállítja a tudományos materializmus elidegenedett „síkvidékét” az integrális szemlélettel, amely a testet, az elmét, a lelket és a szellemet egyaránt magában foglalja önmagában, a kultúrában és a természetben. A könyv különösen az integrális látásmód megvalósításának egyik legmakacsabb akadályát veszi célba: az egocentrizmus és nárcizmus betegségét, amelyet Wilber „bumerángnak” nevez, mivel úgy tűnik, hogy leginkább a baby-boomer generációt sújtja.

A főhősnek a szex, a drogok és a populáris kultúra világában történt kalandjaival ügyesen átszőtt, sziporkázó szemináriumi előadások sorozatán keresztül a szélsőséges posztmodernizmus minden fontosabb tétele kritikát kap - és példát -, beleértve azt is, hogy a szerző maga is súlyos bumerángbetegségben szenved. A paródia, az intellektuális poénok és az elmét megzavaró meglepetésszerű befejezés együttesen egy rendkívül szórakoztató összefoglalót adnak az emberi fejlődés élvonalbeli elméletalkotóinak munkájáról a világ minden tájáról.